Tolnai Zöldút Teljesítménytúra

2022.05.08. 15:41

Minden túrázó útja Kalaznóra vezetett

Szombaton szervezték meg az első Tolnai Zöldút Teljesítménytúrát, mely a Tolnai Hegyhát négy településéről indult. A túra útvonalak Hőgyészről (10 kilométer), Závodról (25 kilométer), Lengyelről (30 kilométer) és Kurdról (35 kilométer) indultak, a végcél pedig minden esetben Kalaznó település volt.

Farkas Eszter

Országos rendezvényt szervezett a Tolna megyei Alapítvány (Fotó: Kiss Albert)

A túra főszervezője a Tolnai Erdőkért Alapítvány, melynek célja Tolna megye természeti, történelmi és kulturális értékeinek megőrzése, fenntartása és azok bemutatása. Az országos eseményen a Kalaznóra érkező túrázókat finom étellel és kulturális programokkal várták. – Csütörtökig lehetett online jelentkezni a teljesítménytúrára, amire közel négyszázötvenen jelentkeztek. Az időjárás is kedvezett a résztvevő túrázóknak és futóknak, akiket a frissítőpontokon különböző finomságokkal vártak. 

Online nyomonkövetéssel tudtuk ellenőrizni, hogy minden túrázónk szerencsésen, balesetmentesen beérkezett. Mindenki nagyon jól teljesített, amit oklevéllel és egy kis fakitűzővel jutalmaztunk – tájékoztatta lapunkat Frei-Kovács Mónika, Kalaznó polgármestere, a rendezvény egyik szervezője, majd hozzátette: A túrázóknak egy különleges programmal is kedveskedtünk, ugyanis délután három órától este hat óráig óránként egy falu sétára invitáltuk őket. 

A séta során Kalaznó nevezetességeiből kaphattak ízelítőt a résztvevők. A polgármesterasszony kalauzolásával megismerhették a Helytörténeti Gyűjteményt és Kiállítást, a Kalaznói Fotótárat, ahol Győri Lajos a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetségének volt elnöke várta a jelenlévőket, majd ezt követően a Lux-Stallgallerie-t mutatta be a község vezetője. 

Frei-Kovács Mónika elmondta, az idegenvezetéstől függetlenül nyitották ki a helyi evangélikus templomot is, ugyanis országosan különlegesnek számítanak a templom jó állapotban megmaradt freskói. Fél öttől a Szekszárdi Gitárkvartett adott koncertet, majd az este további részében a hangulatról a Neonverebek együttes gondoskodott.

A Tolnai Erdőkért Alapítvány célja

A történelmi és vallási emlékek bemutatása mellett, szeretnék közelebb hozni és megismertetni a tolnai erdőkre jellemző különleges növény és állatvilágot, ezért olyan túraútvonalak létrehozásán dolgoznak, ami a természeti és kultúrtörténeti értékek megóvásának fontosságára is felhívja a figyelmet. A helyi termékek népszerűsítése mellett a hagyományőrzésre is kiemelt figyelmet szentelnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában