Covid-napló

2022.05.06. 07:00

Sokat csendesedett a járvány, de a koronavírus utóhatása érezhető

Jó lenne elfelejteni a világjárványt, mely két évet elvett már az életünkből. Most úgy tűnik, enged a szorításából, reménykedünk, hogy talán így marad. Ám akik átestek a fertőzésen, azok többsége még a felgyógyulás után is kénytelen együtt élni a maradványtünetekkel. Erről is írt naplójában dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos, aki az elmúlt két évben sokat segített tanácsaival olvasóinknak is.

Mauthner Ilona

Dr. Kovács Klára bátaszéki háziorvos sokat segített az elmúlt két évben olvasóinknak is (Fotó: M. D.)

Minden nap belebotlok a koronavírus-fertőzés következményeibe. A vírus egy éven túl is tud a betegben szaporodni. Egy betegséget pontosan kiismerni és leírni csak évtizedek alatt lehet, még a mai szerológiai és képalkotó módszerek mellett is. Még nem tudni, hogy a betegek egy részében mi lesz a végső következménye a fertőzésnek, mi marad vissza örökre – írta naplójában dr. Kovács Klára háziorvos. 

Az elmélkedésemet a világjárvány két éve alatt összejött vegyes tapasztalatokra alapozom. A betegek ellátása közben a kincstári optimizmusom sohasem hagyott el, de a munka után hazatérve sok fejtörést és álmatlan éjszakát hozott az életembe a koronavírus. Áprilisban mi történt a házunk táján? Csupa jól végződő, sablonos esettel találkoztam.

Oltatlan, közepes testalkatú, egészséges 30 éves férfi: januárban elkaptam az omikront. Három napig nem tudtam felkelni, olyan izomfájdalmam volt. Láztalan voltam, utána még egy hétig folyt az orrom, köhögtem, gyenge voltam. Azt gondoltam, ezzel vége, de nem. Azóta naponta többször visszatér a gyengeség, úgy érzem, hogy elájulok, sőt kétszer elájultam. A vizsgálatok megtörténtek, minden rendben, csak poszt-covidom van.

Örültünk a leleteknek, de végül nem engedtem magasban dolgozni, korlátozásokkal alkalmas minősítést kapott. A dolgozót azzal biztattam, hogy még csak három hónapja múlt, hogy beteg volt. Gyengeségből egy nap is sok, ijesztő, mintha a halál közeledne, válaszolta erre. 

Egy negyvenéves csinos irodai dolgozó így mesélte el a Covid-történetét: tavaly tavasszal kaptam el a vírust. Szerintem középsúlyos eset voltam, nagyon fulladtam, de nem akartam kórházba menni. Tíz napig volt magas lázam. Sokat fogytam. Persze, azóta visszajöttek a kilók. A tüdőm azóta sem gyógyult meg, rendszeresen fáj, szúr a hátam. Ha fölfele megyek, akkor nem kapok annyi levegőt, ami elég lenne. Meg kell állnom. Azzal vigasztalom magam, hogy az elmúlt egy évben nőtt a terhelhetőségem. Talán javul még a helyzet. Mivel a rossz hír nem segíti a gyógyulást, csak annyit mondtam: úgy legyen.Bosszantó, de többünknek le kell nyelni azt a békát, hogy a vírus kimutatása nélkül is megjelenhet a poszt-covid tünetegyüttes. 

Velem is ez történt, mondta el saját történetét Kovács Klára doktornő. Két Pfizer után Jannsent kaptam, majd negyediknek Modernát választottam. Szóval magas a védettségem. Ennél csak azok védettebbek, akiknek hibrid immunitása van, három oltás mellett átestek a fertőzésen.

Velem megtörtént, hogy négy oltás mellett, ami ötöt ér, elkaptam a vírust, és észre sem vettem. Rendszeresen teszteltem magam, az eredmény mindig negatív volt. Rossz alvással kezdődött a dolog, amit nappali fáradtság követett. Autózás közben a déli órákban kihívás volt ébren maradnom. Mintha köd lett volna az agyamon. Megváltoztak az ízek és a szagok, mindenütt vizeletszagot éreztem, és savanyú íze volt az ételnek.

Ekkor már gyanakodtam, hogy nem tavaszi fáradtság gyötör, hanem a koronavírus szórakozik velem. A gyors- teszt folyamatosan negatív volt, mert vélhetően a sok oltás miatt alacsony lehetett a vírusszámom. PCR-vizsgálaton nem voltam, mert fogalmam sem volt, hogy mikor voltam heveny beteg, mikor kellett volna mennem. Férjem nem kapta el, tehát tényleg nem ürítettem a vírust.

Tuti, hogy covidos voltam, mert még mindig megvan több jellegzetes, elhúzódó tünetem. Minden cipőmet kicsinek érzem, mintha nyomnák az ujjaimat. Ez nem enyhe fájdalom, hanem tízes skálán hetes. Ágyban fekve is tűszúrás­érzés van mindkettő, vagy egyik, vagy másik lábamon. Abszurd a történet. Hirtelen ügyetlen lettem, eddig semmit sem ejtettem el, most meg kiesett a kezemből a spatula majd a lámpa. Szárad a szám. Nehezebben jutnak eszembe a nevek. Ijesztő! De hiszem, hogy javul.

Kétnaponta egy-két pozitív teszteredmény születik a praxisban Bátaszéken. Az omikron beállt a területen előforduló kórokozók sorába, besimult a többi vírus és baktérium közé. Egy a sok közül, amitől most nem kell félni. Azt, hogy rosszemlékű, azt elfelejteni nem érdemes, nem szabad. Amikor egy beoltott és védett páciens elkapja, gyakran észre sem veszi, hogy beteg. Én is így jártam. 
Amikor oltatlan beszipákolja a vírust, akkor többnyire enyhe tünetek jelentkeznek. Idült tüdőbetegséggel gondozott páciensem jelenleg is kórházban van Covid tüdőgyulladás miatt. Négyszer oltott, meg fog gyógyulni.

A rendeléseken Covid helyett most már a tervezett műtétek megszervezését és a gondozási tevékenységet végezzük. Összegzésképpen pedig azt gondolom, hogy érdemes a koronavírus-járvány emlékeit felidézni, mert ez segít bennünket abban, hogy ne vegyük félvállról a vírus jelenlétét. 

Mi lesz ősszel?!
Április közepétől a háziorvosokra maradt a járványügyi elkülönítés elrendelése. Nem gyárt „fölösleges” határozatokat a népegészségügy, de a karantént tanácsos a továbbiakban is komolyan venni, mert a megsértésének a jogkövetkezményei változatlanok. A vírus kimutatásának napjától hét napig kell otthon maradni, vendéget sem szabad fogadni. Napjainkra ez már nem magától értetődő, többen rákérdeznek. Tünetmentes, oltatlan kontaktok elkülönítését a továbbiakban is a népegészségügy végzi.

A védőoltások hatása valamint az omikron és variánsainak széles körű elterjedésének következtében kialakult védettség a járványt megfékezte, de nem esett nullára az esetszám, mint tavaly ilyenkor. A vírus nem tűnt el, mert az oltások által létrejött védettség folyamatosan csökken. A lezserkedés általánossá vált, a többség belefáradt a vírus elleni védekezésbe. Az oltottak kivárják az őszre ígért új védőoltásokat. Várható, hogy a következő hónapok meleg időjárása kedvezőtlen hatással lesz a vírus terjedésére, így az esetszám tovább csökkenhet, de hogy mi lesz ősszel, azt ember nem tudhatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában