Önerős beruházás

2022.05.27. 18:10

Új játszótérrel gazdagodtak a majosi városrészen élő családok

Az önkormányzat önerőből finanszírozta a nagy sikert aratott, régóta várt beruházást.

Vizin B.

A gyerekek azonnal birtokba vették a korszerű létesítményt (A szerző felvétele)

– Nagyon örülünk az új játszótérnek, hálásak vagyunk érte, köszönjük szépen! – adott hangot véleményének egy majosi anyuka csütörtökön délután közvetlenül azután, hogy Filóné Ferencz Ibolya polgármester és Sárkány Szabolcs, a körzet önkormányzati képviselője átadta a családoknak az új létesítményt. A város polgármesterének kezdeményezésére különített el forrást a képviselő-testület erre a célra.

– A majosi városrész lakosai, családjai jogos igényt fogalmaztak meg akkor, amikor kérvényezték az új, modern játszótér kialakítását. Mi örömmel tettünk eleget a kérésnek, különösen annak tükrében, hogy ennek a létesítménynek is szemlátomást akkora sikere van, mint amikor Bonyhádon a családi pihenőparkot avathattuk fel közösen – emelte ki köszöntőjében Filóné Ferencz Ibolya.

Fotók: Vizin B.

A polgármester hozzátette, fontos szempont volt, hogy a közelgő gyermeknapra elkészüljön a játszótér, ami megvalósult, hiszen a rendezvény június 4-én lesz a majosi futballpályán. A kivitelezésért köszönetet mondott a város közüzemi cégének, a BONYCOM Nkft. munkatársainak is. Arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a teljes beruházás értéke megközelíti a 28 millió forintot, amit az önkormányzat önerőből finanszírozott, köszönhetően a település jó gazdálkodásának.

Sárkány Szabolcs is a köszönet hangján szólt. A körzet képviselője azt mondta, régi vágyuk vált valóra a most átadott fejlesztéssel. Reményét fejezte ki, hogy még hosszú ideig lesz újszerű a játszótér, mindenki vigyáz majd rá. Arról biztosította a családokat, hogy a jövőben is igyekszik mindent megtenni – a város vezetésével karöltve –, hogy tovább épüljön, szépüljön Majos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában