Az időjárás sem szegte a családok kedvét

2022.05.29. 20:01

Vígan ünnepelték a gyereknapot

Az időjárás sem tudta a családok kedvét szegni, Szekszárdon megtartották a gyermeknapi programokat.

F. E. B.

Szombat délután indultak az ifjúságnak szánt programok a Prométheusz parkban a Nyárnyitó Kavalkád című rendezvény keretében. Táncbemutatók és színes zenei programok várták az érdeklődőket. 

– Sikeresen lezajlott az első közös nagy városi rendezvényünk, a Szekszárdi Ifjúsági Önkormányzat (SZIFÖN) és a Polip Ifjúsági Egyesület szervezésében az új SZIFÖN tagsággal együttműködve – mondta el Letenyeiné Mráz Márta egyesületi elnök. – Wigand Barnabás  diákpolgármester és Bakó Jonatán diák-alpolgármester nagyon jól összetartották a csapatot, a színpadi produkciók hangosításában vettek részt. Illés Sándor fogadta a csoportokat és online kérdőíves közvéleménykutatást végzett a fiatalok körében arról, hogy milyen ötletekkel járulnának hozzá a szabadidős és iskolai programok megújításához.

Az Európai Szolidáris Testület török önkéntesei Gürin Yagmurcu, Merve Sözer és Sinemnur Elieyi török táncokat mutattak (Fotó: M. D.)

A Polip Ifjúsági Egyesület koordinálta a rendezvényt és kézműves foglalkozást biztosított. Az Esélyt Tolnának Alapítványnak segített Holtz Tamás, a francia Petanque játék népszerűsítésében. Az Európai Szolidáris Testület török önkéntesei Gürin Yagmurcu, Merve Sözer és Sinemnur Elieyi pedig török táncokat mutattak be és Élő Könyvtár keretén belül lehetett angol nyelven beszélgetni velük a török kultúráról, az önkéntes motivációjukról, hogy miért választották Magyarországot.

A MESZ Dance, az Iberican Táncegyesület, az MMS - Mozgásművészeti Stúdió táncosai, valamint a TheRockWave és a B18 zenészei léptek fel. Az Illyés Gyula Könyvtár Kamasz Hang diák írói saját alkotásaikat népszerűsítették a rendezvényen.

Vasárnap a Babits Mihály Kulturális Központ szervezésében tartották meg a Városi Gyermeknapot.

– Az időjárás sajnos nem volt hozzánk kegyes a hétvégén, ettől függetlenül a tervezett programok nagy részét meg tudtuk valósítani – tájékoztatta lapunkat Berlinger Attila a kulturális központ ügyvezető igazgatója. – A kulturális központban a színházi programok, gyermekműsorok és a bábszínház, de a Művészetek Házában a ringató foglalkozás is nagyon jól sikerült, telt házas show-t adott. Légvárakat telepítettünk, arcfestés, kézműves foglalkozás várta a gyerekeket. 

A bátrabbak kint a mozi felőli téren próbálhatták ki a gokartot, a Bungee Trambulint és a gigantikus mászófalat. Úgy gondolom, amit ki lehetett hozni ebből a napból a rossz időjárás ellenére, azt kihoztuk. A Pünkösdi Hal és Vadünnepen az előrejelzés szerint igazi nyári időjárásra számíthatunk, ahol minden elmaradt programelemet pótolni szeretnénk, valamint az elmaradt Paulina koncertet is mielőbb pótolni fogjuk. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában