Elszármazottak

2022.06.28. 07:00

Ki nem fogyó ölelésekkel köszöntötték egymást

„Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született” – írta a 125 éve világra jött Tamási Áron, s e gondolat tudatában gyűltek össze az elmúlt szombaton az Értényből elszármazottak az idén tizedszer találkozni.

Munkatársunktól

Ezúttal is szentmisére invitálták az érkezőket a szervezők. A program a templomban folytatódott az elmúlt években történtek felelevenítésével. Beküldött kép

A szervezők, Ékes László, Simon Ferencné, dr. Kovács Zoltán, Molnár Béla és Szabó Károlyné ezúttal is szentmisére invitálták először az ölelésből, beszélgetésből ki nem fogyó résztvevőket. A lelki töltekezés után ugyancsak a templomban folytatódott a program, „Örvendezzünk együtt irodalommal, zenével, énekkel!” címmel. A műsor Szabó Károlyné szívhez szóló felolvasásával kezdődött, majd dr. Marinka Nikolett jegyző köszöntötte szép és igaz szavakkal a hazatérőket. 

Ékes László következett szólásra, aki elmondta, kulcsszavaik voltak: közösségépítés, tisztelt, köszönet, hiánypótlás, értékmentés, értékközreadás. Ezek között megemlítette az eltelt idő alatt „elfogyott” nyugdíjasklubnak szervezett író-olvasó találkozókat, kirándulásokat, az elszármazottakkal kibővített zenés-táncos vacsoraesteket, a sokszínű találkozókat, segítségüket az építő-mentő munkához. Sorra vette azt is, hogy a messzire mentek adományaiból, pályázati források nélkül, Törő György népi iparművész faragott emlékfáival, címereivel gazdagodtak. Két-két márvány emléktábla került a templomba, illetve a volt iskola falára.

Gyöngyössy Imre filmrendezőt, dramaturgot, költőt felterjesztették a megyei értéktárba, édesapjáról, a falu hajdani orvosáról sétányt neveztettek el. Kő térplasztika áll már a községháza előtt, rajta a település térképe. Elkészíttették a pillés főkötős új pár mellszobrát, a Szent Márton-emlékhelyet, a más temetőben nyugvó értényiek emlékhelyét. Kiadtak három néprajzi kötetet, egy naptár-albumot, képeslapot, emléklapot, Varga Róbert jóvoltából pótolták az első világháborúban elesett hősök fáit. 

Az ötvenöt éve a faluért ténykedő Simon Ferencné tanítót Örökségünkért éremre terjesztették fel, sikerrel járva. A volt iskola két helyiségében helytörténeti gyűjteményt hoztak létre, ami egyediségével, ötletességével, gazdagságával több egy tájháznál, érdemes felkeresni. 

Ezt követően találkozóiknak támogatásáért Elszármazottakért emlék­éremmel köszönték meg Máj Zoltán volt, és Gománné Szabó Zsuzsanna jelenlegi polgármester támogatását, segítését. Az először említett faluvezető betegsége miatt otthonában kapta meg az elismerést – egy lelkes csoport délutáni énekkel-zenével is köszöntötte –, az utóbbi hirtelen jött elfoglaltsága miatt a héten veszi át. Megemlítette, a mai önkormányzat egy díszpolgári és öt Értény községért kitüntető címmel ismerte el a szervezők munkáját. 

A programra a koronát két zenetanár, Kiss József és Révfalvi Andrea tette fel, tehetséges leányuk közreműködésével. A kibővített helytörténeti gyűjtemény megtekintésével, a finom, kiadós ebéd elfogyasztásával, Ékes László, Neumayer János és Szabó Ernő harmonikajátékával kísért nótázással, jóízű beszélgetésekkel, könny­fakasztó anekdotázással ért véget a jövőre megismétlendő, lelket töltő együttlét. 

Címkék#Találkozó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában