Napenergia

2022.06.30. 13:58

Pár év alatt megtérül a környezettudatos választás

Sok tényező áll a megújuló energiaforrások használata mellett, hiszen nagyobb befektetésünk most gyorsan megtérülhet. A napelem rendszerek nyújtják a legkézenfekvőbb megoldást, amivel nemcsak spórolhatunk, de a környezet védelmét is támogathatjuk.

Farkas Eszter

Pár év alatt megtérül a környezettudatos választás (M. K.)

A napenergia használata egyáltalán nem új keletű dolog, mivel Amerikában, Kaliforniában már ötven éve létesített fakeretes napelemrendszerek is működnek, azonban hazánkban elmondhatjuk, hogy most éli aranykorát. Az állam is támogatja a megújuló energiaforrás használatát, hiszen nemcsak önkormányzatoknak és közintézményeknek nyújtanak pályázati lehetőséget, hanem a lakosságnak is.

– Mindenképp azt mondanám, hogy egyre többen fordulnak hozzánk napelemrendszerek telepítésével kapcsoltban, egyértelműen növekvő tendenciát mutat az igény a lakosság részéről is. Ez részben annak is köszönhető, hogy az állami, otthonfelújítási programba is be van építve a támogatása - emelte ki Holik László, napelemrendszer telepítő szakember.

A már meglévő otthonokra 2021. január elsejét követően megkezdett felújításra, bővítésre, korszerűsítésre lehet igényelni, a támogatási összeg pedig a beruházás költségének a fele lehet, maximum hárommillió forint. A támogatást egy család egyszer veheti igénybe egy ingatlanra.

A szakember elmondta, a befolyásoló tényezők közé tartozik az ukrajnai háború és az emelkedő energiaárak is. Sokan tartanak attól, hogy utóbbiak a közeljövőben tovább emelkednek majd, ezért is döntenek a napelemek telepítése mellett. A jól kivitelezett rendszer akár teljesen kiválthatja a szolgáltatók által biztosított áramot. Persze ehhez több szempontot is figyelembe kell venni mind a technológia, mind a teljesítmény szempontjából is.

– Amennyiben egy átlagos családi házat veszünk, ami száz négyzetmétert jelent, normál fogyasztás mellett körülbelül két és fél-, hárommillió forint összeköltségből jön ki, ami a rendszert és annak a telepítési árát jelenti. Ha valaki önerőből fizeti ki ezt az összeget, akkor nyolc év alatt térül meg a jelenlegi rezsicsökkentésnek köszönhető befagyasztott ár alapján. Ez a díj viszont ha mégis megduplázódik, akkor természetesen arányosan a felére csökken ez az idő, vagyis négy év alatt fog megtérülni a befektetésünk – mondta Holik László.

A nagyobb teljesítményű rendszer plusz energiát termel, amit a tulajdonos nem tud felhasználni, viszont a szolgáltató hálózatába juttatja, amit később elszámolnak neki. A szakember arról tájékoztatott, a technológia is sokat változott az elmúlt időben a polikristályos napelemeket szinte már teljesen felváltották a monokristályos változatok, amelyek nagyobb teljesítményűek. 

A felújításoknál érdemes figyelembe venni az adott település arculati kézikönyvét is, hiszen ebben pontosan le van írva, hogy az adott területen, ahol építeni, felújítani tervezünk engedélyezett-e például a napelem rendszer telepítése. Amennyiben a kézikönyv alapján erre nincs mód, jó alternatíva lehet a napelemes tetőcserép. 

– A napelemes tetőcserép diszkrét és modern megjelenést biztosít az épületnek, viszont a hagyományos rendszerekhez képest egyelőre jóval drágább, és a teljesítményét nézve ez a változat gyengébb – hívta fel a figyelmet a szakember.

Magyarország is élvonalon jár 

A világgazdasági fórum legfrissebb értesülései szerint 2021-ben először termelte a világ villamosenergiájának több mint tíz százalékát szél- és napenergia. A világon ötven ország lépte át ezt a tíz százalékos mutatót, amelyek közé tartozik másik hat országgal együtt hazánk is 2021 óta. A szénből származó energia felhasználása is kilenc százalékkal nőtt, ami szintén új rekordszintet jelent. A fórum kiemelte, fontos lenne “leválni” a fosszilis tüzelőanyagokról.

Az Európai Unió (EU) és valamennyi tagállama 2016 áprilisában írta alá és erősítette meg a Párizsi Megállapodást – klímaegyezményt – és jelentette ki, hogy elkötelezett annak végrehajtása mellett. Az uniós országok megállapodtak abban, hogy az EU-t olyan pályára állítják, mely lehetővé teszi a klímasemleges gazdaság és társadalom kialakítását 2050-re. A tavalyi évben Amerika is újracsatlakozott az egyezményhez.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában