Negyvenkét műsorszám

2022.06.23. 10:20

Megmutatták tehetségüket, tudásukat a diákok

Az elmúlt években nagyon kevés lehetőség nyílt a gyermekek számára, hogy mások előtt is megmutassák, miben ügyesek, mihez van tehetségük.

S. B. M.

Az ifjú néptáncosok is kitettek magukért (Beküldött fotó)

A Györei Templom Általános Iskola ezért hagyományteremtő szándékkal Ki mit tud? minősítő gálát szervezett a környékbeli iskolások számára június elején. Az ünnepélyes megmérettetésre érkeztek gyermekek Aparhantról, Bonyhádról, Cikóról, Izményről, Kakasdról, Mórágyról, Nagymányokról, Pécsről, Szászvárról, Váraljáról és Zombáról, valamint a györei diákok is képviseltették magukat.

László Olga, az eseménynek otthont adó iskola intézményvezetője elmondta, hogy a meghirdetett versenyen negyvenkét műsorszámban mintegy száznegyven gyermek állt a zsűri és a közönség elé. A fellépők tánc, ének, vers- és prózamondás, hangszer és egyéb kategóriákban mérettették meg magukat a Ki mit tud?-on. 

– A rendezvényre neves szakmai zsűrit hívtunk, ezzel is emelve az esemény komolyságát és színvonalát. A zsűritagok között helyet foglalt Fábián Éva énekes, mesemondó, előadóművész, pedagógus, az Óbudai Népzenei Iskola népiének-tanára, a Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetés tulajdonosa, Karsai Eszter táncpedagógus, a Kapronczai Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, Lamoly Istvánné tanító, tanár, mesterpedagógus, a Tamási Tankerületi Központ képviselője, Siklósi Krisztián népzenetanár, zenekarvezető, a Csurgó zenekar alapítója és Csötönyi László tanító, magyartanár, közművelődési szakember, rádiós műsorvezető. 

– A nagyszámú jelentkezés megmutatta, hogy nagy az igény az ilyen jellegű rendezvényekre, ezért minden évben szeretnénk ezután megrendezni a gálát. A györei nebulók igen szép eredményeket értek el, nagyon büszkék vagyunk rájuk – tette hozzá László Olga intézményvezető. 
A györei diákok minősítései: Kosnas Csaba, néptánc – kiemelt arany, Kosnas Emerencia, népdal – kiemelt arany, Mohai Gabriella, talajtorna – kiemelt arany, Bakó Levente, mesemondás – arany, Muszka Péter, fuvola – arany, Kelemen Virág, furulya – arany, Kelemen Virág, ének – ezüst, Kapronczai Művészeti Iskola györei tagozata – ezüst minősítés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában