Szálka

2022.06.21. 19:10

Szervizpontokkal segíti a bringásokat a Rotary Club Szekszárd

A kerékpáros közlekedés sosem látott népszerűségnek örvend. Egyre többen pattannak nyeregbe szabadidejükben is. Persze csak az nem romlik el, amit nem használunk.

B. M.

A szekszárdi rotarysok a helyi közösség szolgálatát és az egészséges életmód támogatását szeretnék hangsúlyozni legújabb akciójukkal (Fotó: M. D.)

A szekszárdi rotarysok a helyi közösség szolgálatát és az egészséges életmód támogatását szeretnék hangsúlyozni legújabb akciójukkal. Két kerékpár szervízpontot telepítettek ugyanis kedden kora este Szálkán. Németh Gyula klubelnök elmondta, bár az alapötlet nem tőlük származik, úgy gondolták, ehhez a kezdeményezéshez megéri csatlakozni. 

– Egy másik Rotary Club telepített ilyet először, ők segítettek a megvalósításban. Átküldték a teljes dokumentációt, ez alapján gyártattuk le a szervízpontot. Két ütemben törtéink az eszközök kihelyezése, kedden a Mausz kápolnánál és Szálka központjában állítottuk fel a szerkezetet. A tervek szerint másik két, még nem kiválasztott helyszínen is lesz  ugyanilyen szervízállomás a megyeszékhely vonzáskörzetében. 

Ezek a bringaszerelő standok egyedileg gyártott termékek, rajtuk van a Rotary Club logója is. A szerszámokkal minden alapvető kerékpár szerelés elvégezhető. Hajolgatni sem kell, hiszen a bringát fel lehet akasztani, a köteleken pedig ott lógnak a szerszámok. Bárki, aki arra jár és valamit esetleg javítani kell a kétkerekűn, az megteheti ingyen. 

Csak arra kérjük az embereket, hogy vigyázzanak ezekre a eszközökre, hogy minél tovább segítsék az erre járókat. Bízunk benne, hogy ez a kis apróság felkelti majd az emberek érdeklődését és akik nem ismerik a Rotary szemléletét, azok látóköre tágul egy kicsit – mondta a klub elnöke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában