Skill-labor

2022.06.08. 14:01

Színvonalasabb szakmai oktatást kapnak az orvosok és ápolók

Több év munkájának gyümölcsét avatták fel, és adták át szerdán délelőtt Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórházban. Az úgynevezett „skill-labor” pályázati forrásból valósult meg.

Több száz szimulációs eszköz található meg a laborban, amellyel az egészségügy számos területén szerezhetnek gyakorlatot a kórház munkatársai. (Fotó: M. D.)

Kitartó munka és összefogás eredménye a vadonatúj létesítmény, amely nem egy hagyományos laboratórium, sokkal inkább egy gyakorlópálya és oktatási segéd az egészségügyi dolgozók számára. Az ünnepélyes átadón és beszámolón részt vett a Tolna Megyei Balassa János Kórház főigazgatója, Dr. Németh Csaba, Pappné Kozma Krisztina ápolási igazgató, Kis Zoltán gazdasági igazgató, valamint a kórház több munkatársa is.

A Pécsi Tudományegyetemet Dr. Rendeki Szilárd egyetemi adjunktus és Szimulációs Oktatási Központ igazgató, Dr. Maróti Péter igazgatóhelyettes és Szücs Péter vezető technikus, valamint Füredi Gábor a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Kar Szimulációs Központjának igazgatója képviselte. Az országos skill hálózat két szegedi munkatársa mellett a megyei társkórházak vezetői is mind jelen voltak, hogy lássák mi mindenben tud segítséget nyújtani ez a modern technológiákkal felszerelt szimulációs labor.

Dr. Németh Csaba főigazgató nyitóbeszédében elmondta, régi álom válik most valóra, hiszen Szekszárdon mindig is fontos volt a folyamatos fejlődés és az oktatás. Évekkel ezelőtt jött először szóba maga a skill-labor, már akkor tudták, milyen nagy lehetőség ez az orvosok és a szakápolók oktatásában. 

Több év munkájának gyümölcsét avatták fel, és adták át szerdán délelőtt Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórházban. (Fotó: M. D.)

A főigazgató hangsúlyozta, hogy végre egy mai kor színvonalának megfelelő, modern technológiával felszerelt oktatási egységgel tudnak bekapcsolódni a leendő kollégák képzésébe. Kiemelte továbbá, hogy a megyei kórházaknak egészségügyi centrumként is működniük kell, ehhez nagyban hozzájárul most ez a modern labor. Megköszönte munkatársai kitartó munkáját, akik időt és energiát nem kímélve dolgoztak ennek létrehozásában.

Dr. Rendeki Szilárd örömét fejezte ki az elkészült projekt kapcsán és elmondta, személyesen is kötődik ide, hiszen aneszteziológusként fél állásban éveket töltött Szekszárdon. Elmondta, hogy az itteni szakmai színvonal kiemelkedő, sokat tanult itt.

Évek óta tervezték a skill-labor kialakítását. (Fotó: M. D.)

Dr. Bráth Endre orvosszakmai szakértő előadásában rámutatott, hogy Magyarországon tizenhat oktatókórházban alakítottak ki egy olyan hálózatot, amely egységesíti az oktatást. A WHO előrejelzése szerint nagy hiány van és lesz egészségügyi dolgozókból. Ezért is nagyon fontos a munkatársak folyamatos képzése, melyek fejlesztésével csökkenhetnek az orvosi és a szakápolói hibák. 

Egy orvostanhallgatókkal készült felmérés egyértelműen kimutatta, hogy a magas színvonalú oktatás gyakorlati képzésének elősegítése egyre fontosabb, mindemellett az ápolási-gondozási tevékenységeknél is elengedhetetlen. Ehhez szükséges a korszerű infrastruktúra, oktatási eszközök és informatikai rendszerek, megfelelő tananyag és a rendszeres képzés. Ezért dolgoztak ki egy egységes oktatási programot, mely szimulációs gyakorlatokat és képzést is tartalmaz, s ehhez szükség van egy állandó laboratóriumra.

Dr Horváth Attila, a kórházi skill projekt orvosi és szakdolgozói részlegének szakembere a projekt kezdetéről és indulásáról beszélt. Először el sem tudta képzelni, mi is ez és mire lesz jó, aztán ahogy tisztult a kép, úgy lett egyre világosabb, hogy milyen nagy jelentősége van a szimulációs gyakorlatoknak. Egy Lisszabonban tett látogatáskor megnézhetett egy skill-labort, mely gyakorlatilag egy hatalmas épületben helyezkedett el. Volt itt teljesen berendezett utcarészlet mentőautóval, ugyanígy kórházi osztály, melyek mind mind szimulációs feladatok gyakorlására készültek. 

Ez alapján világosság vált, hogy hazánkban is milyen nagy szükség van egy ilyen speciálisan kialakított részlegre. Szekszárdon négyszáz négyzetméteren valósulhatott meg a projekt, mely a két szimulációs részlegen kívül magába foglal egy műtő és bemosakodó egységet, konferencia termet, öltözőket és vizes blokkokat, tanári szobát és egy kis teakonyhát is. 

Több száz szimulációs eszközt találunk itt, az egészségügynek nincs olyan területe, amellyel kapcsolatban ne lehetne itt gyakorlatot szerezni. A szakdolgozói és orvosképzésben résztvevők mellett a kórházi dolgozók is használhatják majd, valamint a toborzásban is segíthet az új komplexum. A labort a bemutatás és az átadás után ki is próbálhatták az intézmény munkatársai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában