MCC

2022.06.23. 16:20

Tanulságok Amerikából

Egy szelet Amerika, avagy tanulságok Amerikából. Ez lehetne annak a könyvnek, vagy a könyvbemutatónak címe, amelyet Sándor Lénárd jogász, közgazdász írt, szerkesztett, illetve amelyről beszélt szerdán este, Szekszárdon a Mathias Corvinus Collegium Tolna megyei központjában.

Sz. L.

Sándor Lénárd (jobbra) az MCC Jogi Iskolája Nemzetközi Jogi Műhelyének vezetője

Az ötlet, hogy Amerika neves jogászait, alkotmánybíróit egy-egy témáról faggassa, interjúkat készítsen velük, egy nyáresti vitán született. Sándor Lénárd, aki ma az MCC Jogi Iskolájának Nemzetközi Jogi Műhelyét vezeti, évekkel ezelőtt közgazdász kiegészítő tanulmányokat folytatva egy amerikai egyetemen, belecsöppent közgazdász diákok vitájába, amely arról szólt, hogy a legfelső bíróság napokban hozott döntése helytálló, vagy sem. 

Látva, hogy a diákok egyes bírók különvéleményével egyetértenek, vagy helytelenítik azt, szerette volna ezt a közpolitika, alkotmányosság iránti elköteleződést, érdeklődést elhozni Európába. Azért is, mert ezen a kontinensen is nagyon időszerűek ezek a kérdések, ha csak rátekintünk az európai egységesülésről, az európai integrációról szóló vitákra, amelyek az Európa jövőjéről szóló konferenciákon néha felizzanak. 

Igaz, az amerikai államok uniója más célból és másként alakult ki, mint az európaiaké, ugyanakkor a kettő sok hasonló vonással bír. Az interjúkötetben számos szakértő szól azokról a tapasztalatokról, tanulságokról, amelyeket az európai egységesülésnek is meg kell fontolni. Például, hogy milyen mértékben helyes a központosítás, vagy milyen veszélyekkel jár a bürokrácia, s például, hogy egy jogállamisági mechanizmus, amelyet bevezettek, milyen túlhatalmat adhat egy központi bíróságnak, legyen az akár Washingtonban, vagy Luxemburgban. 

Ezek olyan tapasztalatok, amelyeket érdemes megfontolni. Emellett érdekes és hasznos a véleménynyilvánításnak az a tengerentúli hagyománya, amely őszinte és szókimondó, és olyan vitakultúrát takar, amely az Európai Unió intézményeiben jelenleg hiányzik. Szóba került a könyvbemutatón a két unió kialakulása közti különbség. Amerika történelmének első évtizedei azzal teltek, hogy eldőlt, hogy a szövetség fog dominálni, vagy a tagállamok, s végül a szövetségi elv kerekedett felül. 

Európában sokáig egyértelmű volt, hogy itt a római, görög gondolkodáson, zsidó-keresztény kultúrán alapult államok szövetségéről van szó, s az elmúlt évtizedben merült fel az amerikai minta követése. A kötet arról is szól, hogy miért veszélyes ez az irányvonal Európa számára. A könyv, a személyesen, telefonon vagy az internet segítségével készített interjúkon keresztül bemutatja azokat a dilemmákat, amelyekkel az Egyesült Államok szembesült, s amelyek elől Európa sem térhet ki, ezért meg kell fontolnia. 

Az interjúkötet a szakmai közönségnek íródott, a jogászoknak, alkotmányjogászoknak, de könnyed stílusa, s ahogy összehasonlítja az amerikai és az európai fejlődési ívet, minden érdeklődő számára tanulságos lehet. Egyébként, mert külföldi szakemberek is érdeklődnek a könyv után, tervezik, hogy ősszel elkészül angol nyelvű kiadása is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában