Testvértelepülések

2022.06.29. 23:18

Többé már nem „egyke” Döbrököz

Egészen szerdáig nem volt testvértelepülése Döbrököznek, ám ez a helyzet örvendetesen és előnyére változott. Ugyanis a község önkormányzata ünnepi ülésen fogadta azt az három tagú, erdélyi, csíkrákosi hivatalos küldöttséget, mely a partnerséget szentesítő okmány aláírása alkalmából érkezett.

Szeri Árpád

Farkas Edit és Császár Attila látta el kézjegyével az okmányt. Fotó: Makovics

– Programomban szerepelt a testvértelepülési kapcsolat kialakítása – mondta el Farkas Edit, Döbrököz polgármestere. – Ezért kerestem meg már korábban Potápi Árpád János államtitkár urat, azt kérve tőle, hogy legyen segítségünkre egy erdélyi magyarlakta település kiválasztásában. Ez így is történt. Hadd tegyem hozzá: számomra egy testvértelepülési kapcsolat azt jelenti, hogy a vezetőkön túl a civil szervezetek, hagyományőrző alapítványok, iskolák, óvodák, de akár családok is ápoljanak egymással rendszeres és termékeny kapcsolatot.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár maga is jelen volt a szerda délelőtti ülésen. Potápi Árpád János köszöntő beszédében egyebek mellett elmondta, a kormány kiemelten fontos feladatának tekinti a testvértelepülési kapcsolatok kialakítását, ápolását. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. idén is több ízben döntött testvértelepülési kapcsolatok támogatásáról. Ennek részeként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást kap Döbrököz önkormányzata és Csíkrákos helyi tanácsa.

A csíkrákosi delegációt Császár Attila, a község polgármestere vezette. Miután Farkas Edittel együtt ellátta kézjegyével a partnerséget hivatalos szintre emelő okmányt, készséggel nyilatkozott lapunknak.

– A sport, kultúra és megannyi más klasszikus lehetőségek mellett, úgy gondolom, ennek a kapcsolatnak kell legyen egy lelki töltete is – hangsúlyozta. – Ez nyújtja folyamatosan az összetartozás élményét. Várjuk a döbröközi vendégeket, nyitott a kapu, szeretettel fogadjuk őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában