Vakáció

2022.06.30. 07:00

Kihívás elé állítja a családokat a nyári szünet

Sok családnak okoz fejtörést, miként oldja meg a nyári szünetben a gyerekek felügyeletét. Szerencsére megyénkben több településen is gondoskodnak napköziről a kisdiákoknak.

Farkas Eszter

Illusztráció: Shutterstock

Szekszárdon 2020-ig minden nyáron a Comenius Iskola vállalta az általános iskolások felügyeletét a nyári vakáció döntő részében, azonban az intézmény megszűnésével a város önkormányzatának és a tankerületnek új megoldást kellett találnia. Július elsejéig minden iskola a saját diákjainak köteles ügyeletet biztosítani, majd július negyedikétől augusztus tizenkilencedikéig kötelezően két hét felügyeletet kell vállalniuk. 

– A saját tanulóinak minden városi intézmény köteles felügyeletet biztosítani hétköznapokon reggel fél nyolctól, délután fél ötig július elsejéig. Július negyedikétől augusztus huszonkettedikéig két hetente más-más intézményt jelölnek ki a napközbeni készenlétre, majd tanévkezdésig újra minden iskola a saját tanulóira vállalja ezt a kötelezettséget – tájékoztatta lapunkat Pál Tibor, a Szekszárdi Baka István Általános Iskola igazgatója.

Pakson az önkormányzat minden nyarat megelőzően egyeztet a helyi általános iskolákkal a nyári felügyeletről, amit táboroztatással oldanak meg. Fontos kiemelni, hogy önkormányzat nem pályázhat ezekre a táborokra, így a saját fenntartású intézményein keresztül történik ezeknek a benyújtása. A Paks Kistérségi Szociális Központ és a Csengey Dénes Kulturális Központ azok az intézmények, amelyek ilyen formában megszervezik ezeket, tájékoztatott Péterné Iker Ivett, a Humán Osztály vezetője, majd hozzátette: Az Erzsébet táborra szerencsére évek óta sikeresen pályáznak, és ezekkel lefedik azokat az időszakokat, amikor a kisgyermekes családoknak szüksége van a segítségre. Természetesen a szünidei gyermekétkeztetést is biztosítja a rászorulóknak  a város a jogszabály alapján, de ezt mindig pár nappal ki is egészítik

Mucska Melinda a Mórágyi Általános Iskola, Óvoda és Egységes Óvoda-bölcsőde intézményvezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy előzetes felmérés alapján sem Mórágyon, sem a Bátaapáti Tagiskolájukban nem kérték a településen élő családok a gyerekek nyári felügyeletét, így csak tanévkezdéskor nyitják meg a kapukat a kisdiákok előtt.

Kötelező felügyeletet tartunk június harmincadikáig a iskolánkban, ezt követően augusztus huszonkettőtől vállaljuk újra a tanulók napközbeni felügyeletét, mivel előzetes felmérés alapján a szülőknek nem volt igénye a nyári felügyeletre – mondta el Haagné Pintér Zsuzsanna, a Dunaszentgyörgyi Általános Iskola intézményvezető helyettese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában