Pincehely

2022.07.18. 16:20

Beiskolázási támogatást kap a diák

A pincehelyi önkormányzat az idei évben is támogatja az általános iskolába, a középfokú és a felsőfokú oktatási intézménybe járó gyerekeket, tanulókat, hallgatókat, jelentették be közösségi oldalukon.

B. M.

Képünk illusztráció. (Fotó: MW)

Mint az a közleményben olvasható, támogatás jár a pincehelyi lakcímmel rendelkező tanulóknak, hallgatóknak, akik bármely alapfokú és középfokú oktatási intézményben nappali tanulói jogviszonnyal vagy bármely felsőoktatási intézményben nappali hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek. 

A támogatás megállapításához kérelmet szükséges benyújtani, ahhoz pedig mellékelni kell a jövedelemnyilatkozatban feltüntetett jövedelmekről – a jövedelem típusának megfelelő – igazolást vagy azok fénymásolatát. A kérelemben megtalálható, hogy a nyomtatvány benyújtását megelőző havi egy főre jutó családi nettó jövedelemről is szükséges nyilatkozni. Emellett a családi állapotról, a közös háztartásban élőkről is kérnek adatokat.

A dokumentumban szerepel, hogy ha a kérelmező például az ügy szempontjából jelentős adatot valótlanul állít vagy elhallgat, akkor eljárási bírsággal sújtható. Az eljárási bírság mértékét törvény határozza meg, legkisebb összege esetenként tízezer forint, legmagasabb összege természetes személy esetén ötszázezer, jogi személy vagy egyéb szervezet esetén egymillió forint. 

A kérelmet szeptember tizenötödikéig lehet benyújtani. A szükséges nyomtatvány beszerezhető a polgármesteri hivatalban, illetve letölthető a pincehelyi önkormányzat közösségi oldalán feltüntetett honlapról. Sok családnak nyújt segítséget az iskolakezdési támogatás, hiszen a tanévkezdés, az ahhoz szükséges eszközök beszerzése gyakran jelentős költségeket ró a családi kasszákra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában