Gyakorlati oktatás

2022.07.13. 10:43

Autót nyert az alapítvány az iskolának

Sikerrel pályázott a lengyeli Apponyi Alapítvány a Magyar Falu Program kínálta lehetőségre. Ennek köszönhető az a Dacia Jogger személygépkocsi, mely a duális gyakorlati oktatáshoz nyújt segítséget.

Sz. Á.

Dr. Tóth György dr. Kozári Zsolt igazgatónak adta át az autót (Beküldött fotó)

Dr. Tóth György, az alapítvány képviselője elmondta, hogy az autóval a mezőgazdasági szakképző iskola hat diákja és az oktató – aki egyúttal a gépkocsi vezetője – juthat el a gazdálkodó szervezeteknél létrehozott gyakorlati képzőhelyekre.

Az 1990-ben alakult Apponyi Alapítvány a környéken működő gazdálkodó szervezetek szponzorálással és a duális képzés helyszíneinek biztosításával támogatják. Ennek is köszönhető, hogy az alapítvány folyamatosan segíti a gyakorlati oktatást a szakképzőben. Éves rendszerességgel díjaz egy-egy arra érdemes tanárt, oktatót, valamint egy diákot. A Farkas Pál szekszárdi szobrászművész készítette Apponyi-díjjal díszoklevél és szerény készpénzjutalom jár.

A díjat az idei, 75. jubileumi tanévben Nagy Tibor pedagógus és Bach Bence 11. osztályos tanuló kapta. Előbbi több évtizedes eredményes, diákbarát kollégiumi nevelői munkájáért, utóbbi a Csapó Dániel Emlékversenyen, és Nagykőrösön az Országos Tudományos Diákkonferencián a Precíziós gazdálkodás témakörben nyújtott kiemelkedő teljesítményéért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában