Pályaorientáció

2022.07.08. 19:10

Nemcsak a média világával ismerkedtek meg

Ismét fiatal látogatók érkeztek szerkesztőségünkbe pénteken délelőtt. A TMKIK által szervezett és az Innovációs és Technológiai Minisztérium finanszírozta Médiatáborban ingyenesen vehetett részt az a huszonöt gyermek, akik időben jelentkeztek.

TN

Finta Viktor főszerkesztő is köszöntötte a táborozókat a Tolnai Népújság szerkesztőségében (Fotó: Makovics K.)

Ez a tábor más felépítésű volt, mint a hagyományos Médiatábor. Vörös Mária, pályaorientációs tanácsadó elmondta, hogy egy előre felépített tematika mentén haladtak a hét folyamán, hogy a gyerekek minél több szakmát közvetlen közelről megismerjenek.

– Nemcsak a média világát, hanem a civil foglalkozásokat és más szervezetek életpályáit is szerettük volna megmutatni a gyerekeknek, hogy lássák, mit is csinálnak a mindennapokban a felnőtt, dolgozó emberek. Minden nap egy adott ágazatot mutattunk be, azon belül egy-egy szakmacsoportot, és ezekről Kindl Gábor segítségével a gyerekek videót forgattak, melyet a nap végén szerkesztettek át, mintegy összefoglalva a napot.

A Médiatábor végére pedig egy teljes átfogó anyagot készítenek a diákok, bemutatván, mi mindent láthattak a tematikus napokon. Volt itt pizzasütés, a lányok ellátogattak egy kozmetikába, míg a fiúk autószerelő műhelyben jártak, de bepillantást nyertek egy kutyakozmetikus munkájába is, valamint a Vöröskereszt és a Tűzoltóság is szívesen látta a táborlakókat. Itt még egy plusz élményben is részesülhettek a gyerekek, egy riasztás ugyanis éppen akkor esett be, így közvetlen közelről láthatták, hogyan vonul ki az adott egység.

Kindl Gábor neve nem ismeretlen, minden évben számos gyerek tanul tőle a nyári táborban. Szerkesztőségünkben Finta Viktor, a Tolnai Népújság főszerkesztője köszöntötte a gyerekeket, és biztatta őket arra, hogy ne féljenek a média világától. „Itt mindig vannak lehetőségek, megyén belül is van miből válogatni, és szükség van az utánpótlásra.” 

A főszerkesztő elmesélte, hogy annak idején ő maga is Kindl Gábor mellett kezdett el dolgozni tévés riporterként. A táborlakóknak Budavári Kata szerkesztő elmondta, hogy a piaci verseny igen kiélezett a média területén is, és az van helyzeti előnyben, aki a híreket a lehető leggyorsabban szállítja az olvasóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában