Tudás és szakmai alázat

2022.07.04. 20:00

Dr. Felföldi Ferenc kapta a Pongrácz Sándor díjat

Pongrácz Sándor kitüntetést kapott dr. Felföldi Ferenc. A Paksi Gyógyászati Központ gasztroenterológia szakrendelésének vezetőjét nemcsak kiemelkedő szaktudás, hanem kellő szakmai alázat is jellemzi.

Szeri Árpád

Dr. Felföldi Ferenc gasztroenterológus vehette át idén a Pongrácz Sándor díjat (Fotó: Molnár Gyula)

Dr. Felföldi Ferenc gasztroenterológus vehette át idén a Pongrácz Sándor díjat (Fotó: Molnár Gyula)

„Hálatelt szívvel elismerjük az önök hivatását, szolgálatát, értünk, emberekért végzett, áldozatos munkáját.” A köszönetet Szabó Péter tolmácsolta a múlt pénteken Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központban tartott Semmelweis Ignác nap alkalmával.

A színházteremben egészségügyi dolgozók foglaltak helyet, a város polgármestere őket köszöntve tette hozzá: – Ezen a napon ünnepeljük a hivatásukat, melynek valódi erejét, nagyságát és semmivel sem összemérhető fontosságát akkor éljük meg, amikor fogy az egészség, vagy perceken, esetleg pillanatokon múlik az élet és vele együtt a jövő. A település vezetője szólt az orvos- és egészségtudományok fejlődéséről, az eredmények, eszközök, technológiák lehetőség szerinti helyi alkalmazásáról, biztosítva ezzel a legmagasabb szintű betegellátást és a polgárok egészség megőrzésének hosszú távú lehetőségét. Ezzel együtt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók azok, akik bekötözik a sebeket, csillapítják a fájdalmakat, vagy éppen meghallgatják a panaszokat, ezzel sokszor nemcsak a testet, de a lelket is gyógyítva.

– Az önökben élő hivatástudaton, szakmai elköteleződésen és emberekért vállalt huszonnégy órás szolgálaton keresztül magát az életet ünnepeljük – jelentette ki a polgármester. – Az életet, mely törékeny, sebezhető, egyetlen figyelmetlen pillanat által elveszíthető. Így az önök értünk vállalt hivatása és szolgálata nélkül nincs biztonságos, testünknek és lelkünknek békét és gyógyulást hozó élet. Hálás szívvel köszönöm meg városunk minden polgára nevében az értünk vállalt mindennapi munkájukat, értékes szolgálatukat. Kérem, hogy életünkért, egészségünkért tegyék ezt a jövőben is. 

Paks önkormányzata a Pongrácz Sándor kitüntetéssel ismeri el azok tevékenységét, akik munkájukkal jelentősen hozzájárultak a település egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez és e területen kimagasló eredményt, teljesítményt nyújtottak. Idén ezt a díjat dr. Felföldi Ferenc vehette át.

Dr. Felföldi Ferenc (Fotó: Molnár Gy.)

A kitüntetett elmondta, hogy öt éve a paksi önkormányzat támogatásával és dr. Bodnár Imre főigazgató segítségével olyan szakrendelést építhetett ki, mely korábban nem volt a városban. Ám, jelentette ki, mit sem ér az orvosi tudás, ha nincs egészségügyi szakdolgozó. Ezért köszönetet mondott valamennyi kollégájának, valamint családjának is. 

Dr. Felföldi Ferenc Bölcskén végezte általános iskolai tanulmányait, majd a Vak Bottyán Gimnáziumban érettségizett. Egyetemi tanulmányait 1990 és 1996 között a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végezte. Pályakezdőként a Tolna Megyei Balassa János Kórház 2-es számú belgyógyászatán kezdett el dolgozni. Belgyógyászat és gasztroenterológia szakképesítést szerzett 2001-től. Adjunktusnak 2007-ben, Főorvosnak 2008-ban nevezték ki. A Tolna megyei kórház 2-es számú belgyógyászatán 2011-től megbízott, majd 2012-től kinevezett osztályvezető főorvos volt. A Paksi Gyógyászati Központban 2017-től vezeti a gasztroenterológia szakrendelést.

Szakmai előmenetelében, illetve elkötelezettségének kialakulásában fontos szerepet játszott a szekszárdi kórház országosan is híressé vált egykori osztályvezető főorvosa, a gasztroenterológia professzora, dr. Simon László. Jártasságot szerzett az organikus és funkcionális gasztroenterológiai betegségek diagnosztizálásában és ellátásában. Emellett kiemelt érdeklődéssel foglalkozik az egészségügyi informatikával.

A működéshez szükséges infrastruktúrát a Paksi Gyógyászati Központ biztosítja. A betegek ellátása a III. sz. Rendelőintézetben a szakmai minimumfeltételeket jelentősen meghaladóan kialakított gasztroenterológiai szakrendelésen történik. Az endoszkóppal például gyomortükrözésre, vastagbéltükrözésre van mód, ugyanakkor terápiás beavatkozásra is, konkrétan bizonyos bélrendszeri polipok eltávolítására. Több olyan korszerű vizsgálati módszer is elérhető a szakrendelésen, amelyeket országos szinten sem sok helyen végeznek.

– Egy magas színvonalú, dinamikusan és viszonylag gyors előjegyzési idővel működő szakrendelés felépítése a legfőbb cél – mondta dr. Felföldi Ferenc 2017-ben, amikor a Paksi Gyógyászati Központban elindult a gasztroenterológia szakrendelés. Az azóta eltelt időben sikerült megvalósítani az egykor megfogalmazott célt: az előjegyzési idő egy-két hét, illetve a műszeres vizsgálatra sem kell egy hónapnál többet várniuk a pácienseknek. De, ha indokolt, ennél sokkal hamarabb, akár egy napon belül is sorra kerülhetnek.

Húsz év kórházi munka után azért döntött a váltás mellett, mert egy új szakrendelés felépítése nagy kihívásnak és szép feladatnak ígérkezett, de az is fontos szempont volt, hogy így több időt tölthetett a családjával.

Dr. Felföldi Ferenc a Magyar Gasztroenterológiai Társaság Fiatal Gasztroenterológus Munkacsoportjának alapító és 2005–2008-ig elnökségi tagja volt. A VOSZ Megyei Prima Díjasa lett tudomány kategóriában 2013-ban, 2019-ben pedig megkapta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Úgy gondolja, az orvosi hivatásban fontos a kiemelkedő szaktudás mellett a megfelelő szakmai alázat. Mottója: „A napi munkaidő általában 8 óra, az orvosi hivatás ugyanakkor 24 órán át tart.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában