Polgármester-választás

2022.07.04. 17:30

Sokan kérték, ezért elvállalta a jelöltséget

Berta Levente László független jelölt nyerte el a szavazatok többségét a vasárnap tartott, időközi – eredményét tekintve még nem jogerős – polgármesteri választáson Alsónánán. Pénteken tartják az alakuló ülést, addigra – a választás napjától számítva 72 órán belül – válik jogerőssé az eredmény.

M. I.

Berta Levente László minden alsónánai polgármestere szeretne lenni (Fotó: Makovics K.)

Berta Levente László kérdésünkre elmondta, 45 éves, családjával tíz éve él a településen, és 25 éve a magyar rendőrség állományának a tagja főtisztként. A helyiekkel nagyon jó kapcsolatot alakított ki, az elmúlt évek során a szívéhez nőtt ez a völgyben fekvő kis falu. Az időközi választások kiírása előtt többen is megkeresték azzal, vállalja el a jelölést. Hosszas gondolkodás után döntött úgy, hogy megméretteti magát. Miután ez is közszolgálati feladat, akárcsak a rendőrségnél végzett munkája, így az utóbbit fájó szívvel el kell engednie.

A kérdésre, hogy mi lesz az első feladata polgármesterként, Berta Levente László elmondta, nincs azonnali feladat. A település jó úton halad, számtalan fejlesztésbe kezdtek, több pályázatot nyertek, ezeket szeretnék minél előbb befejezni. Jó kapcsolata volt a néhai polgármesterrel is, tette hozzá. Vasárnap este – a választási eredmény megismerése után – nem ünnepeltek. Nem tartotta volna ugyanis ildomosnak, hiszen egy sajnálatos eseményt követő időközi választás volt a mostani, mondta. Berta Levente László megerősítette, hogy mindenki polgármestere szeretne lenni, azoké is, akik most nem tisztelték meg bizalmukkal. Célja a település fejlesztése, a közösség építése, függetlenként együttműködve mindazokkal, akik Alsónána fejlődését, gyarapodását kívánják szolgálni.

Mint arról a bátaszéki helyi választási iroda illetékese tájékoztatta lapunkat, a településen a voksolásra jogosult 568 személyből 369 járult az urnák elé, közülük 366 szavazott érvényesen. A jelöltek közül Berta Levente László 209, Kollár Máté (Fidesz-KDNP) 143, Szetteli Gergőné (független) 14 szavazatot kapott.

Kollár Mátét is megkérdeztük hétfőn délelőtt a választás eredményéről, aki elmondta, vasárnap este gratulált – telefonon, majd személyesen is – a győztesnek, Berta Levente Lászlónak. Hálás a támogatóinak és bízik benne, minden úgy halad majd tovább a településen, ahogy azt édesapja, a néhai polgármester elkezdte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában