Bográcsételek főzőversenye

2022.07.02. 13:00

Vad, hal, pörkölt is készült Szakályban

B. M.

Finom étel készült (Beküldött kép)

Finom étel készült (Beküldött kép)

Bográcsételek főzőversenyét, májusfa-kitáncolást és nyáresti utcabált tartottak a közelmúltban Szakályban. A főzőversenyre több mint tíz csapat nevezett be, főztek vadat, halat, készült többféle pörkölt, gulyás, lecsó, tokány, és volt vadas is, zsemlegombóccal.

A csapatok nagy lelkesedéssel készítették el ételeiket, amelyeket a zsűri (Kádár József és Puskás Józsefné) nagy szakértelemmel kóstolt, értékelt. Az összes résztvevő emléklapot és egy üveg bort kapott ifjabb Horváth László hőgyészi borász felajánlásával. Az első hat helyezettet oklevéllel és borral, az első három helyezettet tárgynyereménnyel jutalmazta az önkormányzat. 

Az előkelő első helyezést Kovács Levente és csapata nyerte el, második lett Bakonyi István és csapata, a harmadik helynek pedig Orsós Péter és csapata örülhetett. Az értékelés és az ételek elfogyasztása után a község központjában lévő májusfát kivágták, majd a főzőcsapatok és vendégek lelkesen körbetáncolták. 

A programot nyáresti utcabál zárta, a Karaván zenekar húzta hajnalig a talpalávalót. Mindenki nagyon jól érezte magát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában