Augusztus 20. - Tamási

2022.08.21. 07:00

Államalapító királyunk tetteiből meríthetünk erőt és hitet

Tamásiban szerencsére sem a nagy múltú lovas napok első napi programját, sem az esti ünnepi megemlékezést nem zavarta meg az időjárás szombaton.

Gazsó Rita

Kettesfogatok versenye a 63. Tamási Lovas Napok szombati napján (Forrás: FB/Porga Ferenc)

Kora reggel elrajtolt az első futam, úgy tűnik, az időjárás kedvezett a Tamási Lovas Napok nyitó napi programjának, hiszen a délelőtti kisebb záporok ellenére az eredeti forgatókönyv szerint minden versenyszámot a tervezett módon meg tudtak rendezni – tudtuk meg Porga Ferenctől, Tamási polgármesterétől, aki hozzátette, az enyhülő hőmérséklet még talán a szokásosnál is többeket vonzott ki a pályára ez alkalommal.

Az utolsó futamot követően, este 19 órától kezdődött meg a Szent István napi megemlékezés a Túrmezei Erzsébet téren. „Hazát, hitet nem cserél az ember, amiként arcot sem. Mindkettőt őseink hagyták ránk, s a hűség kötelez” – mondta Sinkovics Imre, a Nemzet Színészének szavait idézve Porga Ferenc.

A polgármester emlékeztetett első királyunk érdemeire, úgy fogalmazott, Szent István a magyar történelem legnagyobb, legjelentősebb uralkodója volt, aki nélkül Magyarország nem létezne. Szerinte kevés olyan uralkodónk volt, akinek keze nyoma olyan mértékben rányomta a bélyegét a későbbi korok mindennapjaira, mint Szent István.

Szerinte neki köszönhetjük, hogy erős alapokra támaszkodva megélhettük a történelem nagy korszakait, beírhattuk nevünket a világ eseményeinek krónikáiba, és egyedülálló értékeket adhattunk az egyetemes kultúrának. Azt is, hogy mély tragédiákat, súlyos veszteségeket is átvészeltünk, mert megtartott minket az államalapítás tettének erkölcse és hite önmagunkban.

Rámutatott, hogy már akkor is az volt a kérdés, mint az ország ezeréves történetében mindig: a Magyar Királyság a Nyugatot vagy a Keletet válassza.

– Szent István volt az, aki először felismerte, hogy akkor tud Magyarország erős, sikeres és független lenni, ha a nyugati értékek és kapcsolatok elsődlegessége mellett békés viszonyt ápol a Kelettel és lehetőleg távol tartja azt határainktól – mondta. Úgy vélte, Szent István utódai közül azok voltak igazán nagy uralkodók vagy kiemelkedő államférfiak, akik követni tudták ezt a külpolitikai irányvonalat.

– Persze, történelmünkből tudjuk, hogy ez soha nem volt könnyű. Különösen akkor, ha egy nagyhatalom annyira megerősödött, hogy felborult az egyensúly. Még nagyobb a baj, ha a felborult egyensúly háborúhoz vezet: annak a levét szinte mindig Közép-Európa itta meg. Mint ahogy ma is ez történik – tette hozzá.

Porga Ferenc úgy fogalmazott, most nehéz idők jönnek, hogy meddig tart a háború, azt lehetetlen megjósolni. Azt sem tudhatjuk, megáll-e a front tőlünk keletre, netán Európa vagy a világ más részei is hadszíntérré változnak. A következményeket már tapasztaljuk, saját bőrünkön is érezzük. A 20. század nagy háborúiból nem tudott kimaradni Magyarország. Ismerjük, tudjuk a fájdalmas következményeket. Most ebből ki kell maradnunk, mert ez nemzeti érdekünk, és a józan ész is ezt diktálja – mutatott rá.

– A mi dolgunk itt, Tamásiban, hogy legjobb tudásunk szerint tegyük a dolgunkat, mert ez a város mi otthonunk, amely értelmet ad létezésünknek. Azt kívánom, hogy ehhez a jövőben is legyen elég hitünk és erőnk. Erőt és hitet pedig leginkább államlapító királyunk tetteiből meríthetünk. Nekünk az a történelmi feladatunk, hogy méltók legyünk múltunk hagyatékára, elődeink, őseink tetteire és áldozatára, örömére és bánatára – zárta ünnepi beszédét, amelyet a hagyományos kenyérszentelés követett.

Ezután a Pántlika Néptáncegyüttes műsorát nézhették meg a megemlékezők, majd este 20 órától a Medinai Tamburazenekar koncertje zárta a napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában