Diákmunka

2022.08.19. 11:30

Diáknak a zsebpénz kell, cégeknek a munkaerő

Idén nyáron is sok tanuló döntött amellett, hogy dolgozik a nyár egy részében. Nagy segítség a diákoknak, hogy személyijövedelemadó- (szja) mentesen kaphatják meg fizetésüket, és segítség a foglalkoztatóknak is a nyári diákmunka program, amely bértámogatásként akár a munkabér összegének száz százalékát megtéríti.

Farkas Eszter

Ha szabálytalanságot lát, sípjába fúj az úszómester (Fotók: Mártonfai D.)

Szőke Gergő, a Szekszárdi Sportközpont Nkft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy mint minden évben, idén is sok diák dolgozik a Szekszárdi Családbarát Strand- és Élményfürdőben.

– Idén is alkalmazunk diákokat a strand területén, ahogy minden évben. A fürdő nagyon népszerű, idén már több mint negyvenezer látogatót fogadtunk, ami azt jelenti, hogy a napi látogatottság átlagban nyolcszáz és ezeregyszáz fő között alakult. A megfelelő biztonság érdekében minden medence mellé és a csúszdatoronyba is szükség van felügyelőkre, amit a diákmunkások segítségével oldunk meg. A szekszárdi strand három műszakban működik, ahol műszakonként hét-tíz fő diákot foglalkoztattunk. Tehát nyaranta húsz-harminc diák fordul meg nálunk átlagosan – tájékoztatta lapunkat az ügyvezető igazgató. 

Szőke Gergő azt is elmondta, a strandon sokan vannak, akik már a korábbi években is dolgoztak medenceőrként. Ők amennyiben betöltötték a tizennyolcadik életévüket, egy rövid képzés után úszómesterként is visszatérhetnek, és így akár egy műszakot is elvihetnek. Rossz idő esetén a kertészkedést, gazolást, de akár a karbantartási munkák egy részét is elvégzik. A diákok az szja-mentességnek köszönhetően egy hónapban akár több mint nettó kétszázezer forintot is megkereshetnek. Adminisztratív munkakörre egyetemi hallgatókat is fogadott a sportközpont. A nyári diákmunkaprogram keretében összesen tizenöt főt foglalkoztattak.

A nyári diákmunka programnak köszönhetően megyénk önkormányzatai is foglalkoztatottak diákokat. A támogatás célcsoportjába a 16–25 év közötti nappali tagozaton tanulók tartoztak. 

– A decsi önkormányzat idén hét fiatalt fogadott a nyári diákmunka program keretében. A diákok az adminisztratív feladatokba segítettek be és a zöldkarbantartási munkálatokat végezték el napi hat órában. Fontos számunkra a munkájuk, hiszen az irattár rendszerezését és a temető karbantartási munkáinak egy részét is ők végezték el – mondta el Heberling Tibor, Decs polgármestere. 

A diákok nemcsak adminisztratív, mezőgazdasági és zöldkarbantartási feladatokat végeznek el. A könyvtárak, művelődési központok rendezvényeibe is betekintést nyerhetnek, ahogy Nagymányokon is. 

– Ez már a második nyaram, amit munkával töltök. Most épp az augusztus huszadikai rendezvény előkészületeibe segítek be a Nagymányoki Művelődési Központban  – emelte ki Nagy Vivien, a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium tizenhét éves tanulója. – Napi négy órában dolgozom heti öt napot. Szerencsére a munkák, amelyeket kapok, elég változatosak és az is nagy könnyebbség, hogy helyben járhatok el dolgozni.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában