Pénzügyek

2022.08.07. 11:39

Ennyit költünk gyermekeinkre: Havi százezer forint kiságytól a diplomáig

Vajon mennyibe kerül hazánkban egy gyermek felnevelése a fogantatástól a diplomaosztóig? Egy internetes költségvetési kalkulátor összesítette a számokat, és meghökkentő eredményre jutott. Persze a szülők minden pénzt megadnak a gyermekükért.

Kovács Gábor

Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond – de minden pénzt megérnek. Fotó: Lang Róbert

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Tolna megye Egy forró nyári délelőtt az apukák és a nagyszülők pihentek többségben egy park játszóterén. 

– Nem az első szempont az anyagi, de nem is az utolsó – felelte kérdésünkre Nagy Ádám, egy kétgyermekes édesapa. 
– A mai világban egy szülő évi egy-másfél millió forintot biztosan rákölt a gyermekeire. 
– A kelengye a kisággyal, ruhákkal, fürdetővel együtt 300 ezer forintba került – idézte fel Borsföldi Bence, egy egyéves és egy hároméves kislány apukája. – Nem számoltunk előre, meg sem tudnánk mondani, hogy mennyit fordítunk a gyermeknevelés költségeire, de a pelenka és a tápszer több tízezer forint egy hónapban. Segített, hogy felvettük a csok­ot a lakásra. 

A szülők helyett a megtakaritásgyerekeknek.hu honlap számolta ki, hogy mennyi az annyi. A szülészorvossal kezdődik, a terhesség kilenc hónapjában egy magánrendelőben végzett vizsgálat költsége havonta 15–20 ezer forint is lehet, nem beszélve a szülésről. Babakocsi vagy bútorok örökölhetők a rokonoktól, de ezzel együtt az első fél évben olcsóbb pelenkával, tápszeres táplálással és egyéb gyógyszerekkel átlagosan 25 ezer forintos havi költséggel számolnak. Szerintük egy gyermek a fogantatástól féléves koráig körülbelül egymillió forintba kerül. Ha a gyerek nem jár bölcsődébe, akkor átlagosan havi 40 ezerre emelkedik az összeg hároméves koráig. Az állami bölcsődei korszakban 10 ezer forinttal nő a havi kiadás, de egy magánbölcsőde 18 hónapon keresztül akár havi 100 ezer forintos kiadást is jelenthet a családi kasszából. 

Óvodáskorban a ruházkodásra, játékokra, különórákra összességében havi 50 ezer forintot kalkulálnak, amelybe beleszámolták az óvodán kívüli étkezés költségét is. Ha állami bölcsődébe és óvodába is jár a gyermekünk, akkor hat­éves koráig már 4,6 millió forintot költünk rá, míg ha magánbölcsibe és magánóvodába íratjuk, akkor 8,6 millió forintot. Az iskolakezdés 50 ezer forint. Ha hétéves kortól havi kétezer forintos zsebpénzről indulunk, akkor a gyermek zsebpénze 14 éves korára akár havi 15-20 ezer forint is lehet. A tablet, a mobiltelefon, esetleg az e-book költsége átlagosan kétmillió forint pluszt jelent. Az általános iskolás évek minden kiadással együtt összesen 9,4 millió forintba kerülnek. 

A középiskolai évek sem olcsók: egy kollégiumi elhelyezés havi 25 ezer forint, ruházkodás havi 10 ezer, az iskolai étkezés havi 10 ezer forint, és a koszt ezen kívüli még átlag napi kétezer forint. Egy utazási bérlet 6 ezer forint, különórák 15 ezer forint, zsebpénz 20 ezer. Egy otthon tanuló diák 5,9 millióba, egy kollégista 7,1 millióba kerül a szülőknek a középiskolai évek alatt. 

A havi kiadások az felsőoktatásban nőnek meg igazán, ha albérlettel is számolhatunk. Egy hároméves egyetemi képzés költsége albérlettel, önköltséges képzésen összesen 8,2 millió, ugyanez kollégiumi szobával számolva 6,6. Végezetül a kalkulátornak az jött ki, hogy a diploma megszerzéséig 21 év gyermeknevelési költsége összesen 24,6 millió forint, azaz átlagosan havi 98 ezer forint. Ez a költségvetés azonban csak a legkedvezőbb esetben áll fenn. 
 

Megemelkedett a családtámogatás 
A családi kasszába szerencsére bevétel is befut a szülők munkabérein kívül a családtámogatásokból is. Ilyen az anyasági támogatás, családi pótlék, gyermekgondozást segítő ellátás, gyermeknevelési támogatás, az iskoláztatási támogatás. A családi adókedvezménynek köszönhetően a szülők jogosultak az összevont személyijövedelemadó-alapjuk csökkentésére a gyermekek számának megfelelően. A kormány 2010 óta nagy hangsúlyt fektet a magyar családok támogatására, körülményeik javítására, valamint a gyermekvállalás ösztönzésére. Ennek érdekében bevezették a babaváró hitelt, az otthonfelújítási támogatást, illetve a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, sőt legutóbb a nagycsaládosok gázártámogatását is. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában