Időközi választás

2022.09.09. 17:53

A lakosság számára fontos a választás, Fadd jövője a tét

Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Faddon, nyolc jelölt versenyez a településvezetői székért. Háromezer-háromszáznegyven szavazó járulhat az urnákhoz szeptember 11-én reggel hat órától este hétig.

Brunner Mónika

Időközi polgármester-választás lesz Faddon. (Fotó: Makovics Kornél)

Vasárnap nyolc jelölt száll versenybe a polgármesteri székért Faddon. Ábécérendben: Baté Mihály, Bordács József, Fehér János, Józsa Károly, Kákonyi József, Keserű Erzsébet, Novák Attila és Tanács Géza – mind független jelöltek.

Keserű Erzsébet lapunknak elmondta, hogy a lemondott Fülöp János polgármester kérte fel őt, hogy induljon a polgármester-választáson. Az eddigi településvezető tizenhárom évig volt a közvetlen főnöke.

– Megtiszteltetés, egyben kihívás számomra az ajánlása, hiszen neki szava van a településen – tette hozzá. Azt is elmondta, a legfontosabb célkitűzése, hogy Faddon rendezzék az energiaszámlákat, a település és polgárai kiegyensúlyozott anyagi körülmények között éljenek.

Bordács József – aki korábban paksi képviselő is volt – kérdésünkre elmondta, hogy sokan ismerik a közéleti múltját, s tudják róla, hogy jobboldali, nemzeti érzelmű ember, ám ő faddi polgármesterként a helyi ügyekkel szeretne foglalkozni elsősorban, s nem kívánja behozni az országos politikát napi szinten a településre.

– Legfontosabb célkitűzésem a fadd-dombori holtág rehabilitációja, gazdaság- és településfejlesztés, valamint a közösség építése – fűzte hozzá Bordács József, aki mindezeket azon a fórumon is elmondta, amelyen részt vett Horváth István, a választókerület fideszes parlamenti képviselője is.

Tanács Géza helyi vállalkozó megköszönte az elmúlt hetek megannyi biztatását és támogatását, amelyek megerősítették benne, hogy jó döntést hozott, amikor elhatározta, elindul az időközi polgármester-választáson.

Hozzátette: a felelősségteljes feladatra történő felkészülés új lendületet hozott az életébe, azt szeretné, hogy ez a fiatalos, céltudatos és a község fejlődését szolgáló szemlélet szeptember tizenegyedikét követően Fadd mindennapjaihoz is hozzátartozzon.

Baté Mihály facebookon közzétett bemutatkozásában szerepel, hogy autómentéssel foglalkozik. Megválasztása esetén fontosnak tartja az utak aszfaltozását, a turizmus fejlesztését.

Fehér János számára fontos az esélyek kiegyenlítése, a rászorulók megsegítése, a település fejlesztése.

Józsa Károly célkitűzései között szerepel az évente adott beiskolázási és óvodai támogatás, és a volt nevelőotthon átalakítása bentlakásos idősek otthonává.

Kákonyi József – aki 2019-ben baloldali, összellenzéki támogatással indult Fülöp János ellen – közzétette, hogy a tisztség betöltése szempontjából számára a legfontosabb a tisztesség és a becsület, a rászorulók segítése, a kisebbséggel való békés együttélés feltételeinek megteremtése.

Novák Attila az emberek összekovácsolásában, a faddi szegények, rászorulók problémáinak megoldásában hisz.

Pénteken ott jártunk Faddon, és arról faggattuk az állampolgárokat, elmennek-e szavazni?

Bak Zsolt (37) a Paksi Atomerőműben dolgozik, dekontamináló, azaz fűtőberendezések tisztításával foglalkozik. Elmondta, hogy a lemondott Fülöp János polgármester munkássága – amit a faluért tett – egyedülálló a település történetében, nagyszerű munkát végzett.

Bak Zsolt (37)elmondta: – Fontos a vasárnapi időközi polgármester-választás, mert nem lesz egyszerű a következő időszak. (Fotó: M. K.)

 – Fontos a vasárnapi időközi polgármester-választás, mert nem lesz egyszerű a következő időszak. Jó lenne, ha minél több pályázati pénzhez jutna a falu, valamint megtörténne a faddi holtág rehabilitációja – mondta. Hozzátette, tősgyökeres faddi, szereti a faluját, elmegy szavazni.

Dudásné Varga Mónika (39) gyártósori szerelő számára is fontos a választás, és ő is leadja voksát vasárnap, hiszen mindenhogyan új polgármestere lesz Faddnak. Öt éve Szekszárdról költözött a településre, vonzotta a falusi élet, a nagyszülei itt élnek. – Sok mindenre lenne még szükség Faddon, például a járdák javítására, valamint megoldásra vár az a probléma is, hogy ha jön egy kis szél, rögtön áramszünet van a településen – tette hozzá.

Dudásné Varga Mónika szerint sok mindenre lenne szükség Faddon, például a járdák javítására, vagy a rendszeres áramszünetek megelőzésére. (Fotó: M. K.)

Dr. Percsi Elvira jegyző, a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjének tájékoztatása szerint polgármesterjelölt az lehetett, akit a település választópolgárainak legalább három százaléka, azaz minimum százegy választópolgár jelöltnek ajánlott. 

A jelöltek szavazólapon történő feltüntetésének sorrendjét a Helyi Választási Bizottság a jelöltek bejelentésére rendelkezésre álló határidő – augusztus nyolcadikán délután négy óra – lejárta után, sorsolással állapította meg.

A nyolc polgármesterjelölt közül érvényesen szavazni csak egyetlen jelöltre lehet. A voksolást szeptember tizenegyedikén, reggel hat órától este hét óráig tartják.

A Nemzeti Választási Iroda hivatalos oldala ismerteti: a háromezer-háromszáznegyven választópolgár négy szavazókörben, két épületben szavazhat.

Egészségi állapota miatt mondott le

Fülöp János polgármester (Fidesz–KDNP) tizenhét évig vezette a települést, idén május harmincegyedikén nyújtotta be a lemondását egészségügyi okokra hivatkozva. Nyugdíjba június elsejével vonult. A választásig Bali Ervin (Fidesz–KDNP) alpolgármester ügyvivőként vezeti az önkormányzatot.

Lapunknak júliusban adott interjút, és elmondta, hogy régebben volt egy daganatos betegsége, amin szerencsésen túljutott, ám múlt évben ismét el kellett kezdenie kezelésekre járni Budapestre. Orvosi javaslatra kerüli a stresszes helyzeteket. A szabaddá vált napjai munkával telnek, horgászni még nem jutott el, pedig a holtág partján lakik. Könyvből is jó sok vár rá elolvasásra, úgy mint eddig. 

Egyelőre a településen futó beruházásokkal kapcsolatos ügyintézéssel kell még foglalkoznia. Folyamatban van a sertéstelepi út szélesítése, a temetőben a stációk felújítása, egy urnafal létesítése, egy új piac építése és egy leendő faddi strand kialakítása a holtág egy erre alkalmas részén.

Fülöp János volt polgármester házas, két lánya és három unokája van. Szabadidejében szívesen kertészkedik, horgászik, olvas és utazik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában