Beruházás

2022.09.30. 18:00

Forgalomkorlátozásra számíthatnak a paksiak

Átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, és a tervek szerint a jövő héten megkezdődik az a beruházás, amelynek eredményeként teljes hosszban megújul a járda az Építők útja keleti oldalán – írja a TelePaks. A beruházás értéke közel nettó 57 millió forint, részben kormányzati támogatás, részben önkormányzati forrás.

TEOL

Képünk illusztráció (Forrás: MW.)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, összesen 470 méter hosszban újul meg a járdafelület az Építők útja keleti oldalán. A munkálatoknak része a kapubejárók csatlakozásának kialakítása, a járdát határoló kiemelt út- és járdaszegély átépítése, valamint a kiemelt szegély melletti aszfaltburkolat helyreállítása és a kerti szegély menti padka rendezése.

Szabó Péter polgármester elmondta a munkaterület átadásán, hogy a beruházás eredményeként rendezett, kulturált, jól közlekedhető járdát vehetnek majd birtokba a lakosok. Hozzátette, nagy öröm, hogy megvalósul az építés, hiszen az Építők útja a lakótelep egyik főutcája, hosszú út, forgalmas és egy részén üzletek is vannak.

Mint elhangzott, az építkezés során számítani kell majd forgalomkorlátozásra. A kivitelező ZO-BAU Építőipari Kft. ügyvezetője, Siklósi Zoltán a szerződéskötésen azt mondta, hogy a munkálatok során igyekeznek a lehető legkevésbé zavarni a lakosság nyugalmát, és figyelemmel lesznek a családi házaknál a zöldfelületekre. Hozzátette, hogy forgalomkorlátozásra lehet majd számítani, de az utat szeretnék minden műszak végén visszaadni a közlekedőknek.

Kudorné Szanyi Katalin, a körzet önkormányzati képviselője dicsérve a Paksi Polgármesteri Hivatal pályázati és műszaki osztályát a sikeres pályázat és körültekintő tervezés kapcsán azt mondta, hogy nélkülük ez a beruházás nem jött volna létre. Kiemelte, hogy az új járda megépítésével 40 éves probléma oldódik meg az Építők útján. Hozzátette, igaz, hogy most csak a páratlan oldalon újul meg a járda, de figyelemmel vannak a másik oldalira is, a hónap végéig elkészülnek a tervek.

Szabó Péter polgármester erről azt mondta, hogy zajlottak már egyeztetések az Építők útja nyugati oldalán lévő járda felújításáról, és arra jutottak, hogy a neuralgikus pontokon, mint például az üzletsor végén lévő terület, még ebben az évben szeretnének felújítást végezni, majd forrástól függően haladnak tovább a rekonstrukcióval.

Szabó Péter arról is tájékoztatott, hogy a keleti oldalon most megvalósuló járdaépítésre kilencven napja van a kivitelezőnek. A rekonstrukció értéke közel nettó 57 millió forint, amit részben a Belügyminisztérium önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása keretében nyújtott forrásból, részben a város kötségvetéséből biztosítanak, a támogatás mértéke az elszámolható költség ötven százaléka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában