Tevékenység

2022.09.30. 14:02

Időskorban is aktívan telnek a mindennapok

Október 1-jén tartjuk világszerte az idősek világnapját, felhívva a figyelmet a méltóságteljes időskorra. Az ünnep apropóján helyi nyugdíjas szervezeteket kérdeztünk arról, megyénkben hogyan töltik napjaikat az idősek.

Gazsó Rita

Illusztráció: Shutterstock

Tolna megye észak-nyugati részében az idősellátás legnagyobb létesítménye gyönki központtal működő Lackner Aladár Evangélikus Szeretetszolgálat, ahol kétszázhetvenöt idősről, az Értény-Barnahátpuszta telephelyen pedig tizenöt idős hajléktalanról gondoskodnak tartós bentlakásos ápolás-gondozásban. Összesen száznegyvennégy időskorút látnak el házi segítségnyújtásban, kétszázhúszat szociális étkeztetésben. Három telephelyükön, Gyönkön, Varsádon és Szakadáton nappali ellátásban kilencven időset gondoznak. 

– Nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásra, a közös sétára, a tornára, a szellemi frissesség karbantartására logikai- és társasjátékok, színezők állnak a rendelkezéseikre – mondta Biró Kornélia intézményvezető. 

Pakson több nyugdíjas szervezet is működik, amelyek egy-egy klubban fogják össze az időseket, akik tevékenyen részt kívánnak venni a város életében. A Paksi Városi Nyugdíjas Klub már 26 éve működik, hasznos és kellemes időtöltéseket kínálva az időseknek. Céljuk, hogy tagjaik minél komfortosabban érezzék magukat, emellett tesznek a hátrányos helyzetű nyugdíjasok helyzetének javításáért is. Ismeretterjesztő előadásokat, vitafórumokat, kulturális programokat, kirándulásokat szerveznek, ápolják a kapcsolatot más nyugdíjas klubokkal.

Szintén paksi az Atomerőmű Nyugdíjasklub, amelyik az érdekvédelem mellett a szabadidő kulturált eltöltéséhez próbál lehetőséget nyújtani. Énekkarukkal rendszeresen lépnek fel különböző városi rendezvényeken, de az egyesület folyamatosan állít ki klubtagjai alkotásaiból is. A most következő, októberi kiállítás a „Kézzel alkotott világ” címet kapta és a keresztszemes hímzéstől a nemezelésen, kerámiakészítésen, élményfestésen át a subázással, a kalocsai és keresztszemes hímzéssel, a gyöngyfűzéssel vagy a foltvarrással ismerkedhetnek az érdeklődők az egyesület Gesztenyés úti klubhelységében október 4-24. között hétfői-keddi napokon.

Közel háromszáz tagja van a helyi Mentálhigiénés Műhely Önkéntes Nyugdíjas Szervezetének, mely 16 éve alakult Szekszárdon. A szervezet vezetője Zádor Béláné a kezdetektől irányítja, szervezi a nyugdíjasokat. 

Nem csak Szekszárdról, hanem a környékbeli településekről is, így Bátaszékről, Decsről, Tolnáról, Sióagárdról, Várdombról is jönnek a rendezvényekre, ünnepségekre – számolt be, és hozzátette, minden hónapra szerveznek egy egészségvédelmi napot előadásokkal, jó beszélgetésekkel. Ilyenkor kávéval, süteménnyel is megvendégelik nyugdíjasaikat. Minden héten kedden és pénteken ügyfélfogadási napot tartanak Szekszárdon, a mozi melletti irodájukban. Ilyenkor azokat várják, akiknek segítségre van szüksége: aki nem tudja hogyan kell intézni a méltányos nyugdíjkérelmet, a tűzifa igényt, a gyógyszertámogatást, az özvegyi nyugdíj kérelmet. 

Emellett élelmiszer akciókat is szerveznek. Évek óta népszerű a kedvezményes burgonya, vöröshagyma, alma, méz vásár. – Idén kora tavasszal a Máltai Lovagrend támogatásával ebédet osztottunk, harminc nyugdíjasunk kapott belőle. Idén áprilisban, keddenként indítottuk el az örömtáncot a művelődési házban, melyre közel ötvenen járnak – mondta Zádor Béláné.  

A bonyhádi nyugdíjas klub már több mint harminc éve működik, jelenleg több mint nyolcvan idős részvételével. – A tagszámunk évről-évre nő, igyekszünk részt venni a város programjain, ezen felül sok kirándulást, gyógyfürdők látogatását és közös főzést szervezünk. Minden évben elmegyünk a klubtagokkal több napos kirándulásra, idén Kiskőrösre látogattunk, ahol közös fürdőzésre, vacsorázásra, de ezen felül szabad programokra is maradt időnk – tájékoztatta Szegedi Gyuláné, vezető. Mint mondta, most szervezik éves összejövetelüket, a kistérségi találkozót, amelyet idén október 8-án tartanak, és amelyre a környező településekről is meghívják a nyugdíjas klubok tagjait.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában