Grábóci almanach

2022.09.01. 07:00

Igazi értéket rejt a mesebeli táj – összetart a kis közösség

Grábóc leginkább szerb ortodox kolostoráról és templomáról vált híressé, azonban természeti szépségekben is igen gazdag. Lélekszáma nem haladja meg a kétszáz főt sem, a kis közösség nagyon összetartó.

Farkas Eszter

A polgármesteri hivatal irodáit is felújították a közel harmincmillió forintos pályázati támogatásnak köszönhetően (Fotó: Mártonfai D.)

Az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a helyi civil szervezettel, a Grábócért Egyesülettel. Több közös rendezvényt, utat szerveztek már, de közös pályázataik is vannak. 

– Szerencsére az önkormányzat mindig támogatja az egyesület által szervezett utakat és rendezvényeket. A Nemzeti Együttműködési Alapon keresztül nyújtunk be pályázatot, amiből a tavalyi évben Veszprémbe az állatkertbe szerveztünk egy utazást, amelyre a falu lakóit invitáltuk. A szeptember 11-ei kiránduláson negyven fő vett részt – tájékoztatta lapunkat Takács Lászlóné, a Grábócért Egyesület vezetője. 

Az önkormányzat és a helyi civil szervezet jóvoltából utaztak (Beküldött fotó)

– Az egyesület pályázatot ad be, amiből az utazást finanszírozza, az önkormányzat pedig megveszi a belépőket. Így próbálunk segíteni. Erre tavaly és idén is volt már példa, legutóbb augusztus 22-én negyvenhárom fő mehetett ingyenesen a faluból a Tropicariumba, Budapestre – mondta el Vincze Kálmán polgármester. 

Szintén pályázati forrásból valósították meg a május elsejei programjaikat, melyen főzőverseny, focimeccs és különböző sorversenyek várták a családokat. Közösségi házukat évek óta szépítgetik, újítják. A Grábócért Egyesület 2020-ban sikeresen pályázott a Magyar Falu Program keretében. A támogatás révén egymillió-háromszázezer forintból finanszírozták a könyvtáruk teljes nyílászáró cseréjét. 

A hagyományoknak megfelelően májusfát állítottak a helyiek (Beküldött fotó)
A családi napon nagy sikere volt a kavicsfestésnek (Beküldött kép)

– Ebből a több mint egymillió forintos összegből nem csak a csere, de a bontás, a festés és minden egyéb munkálatot el tudtunk végezni. A járvány miatt 2021-ben adtuk át a megújult létesítményt – mondta el az egyesület vezetője. 

A Magyar Falu Program keretében újították fel önkormányzatuk épületét, erre közel harmincmillió forintot nyert a település. A beruházás keretében a fűtés korszerűsítése, a burkolat javítása, a klímás fűtés és a napelemrendszer telepítése, valamint tetőfelújítás történt meg. 

A hivatal külső és belső felújítása is megtörtént (Fotó: Mártonfai Dénes)

– A falugondoki busznak be kellett szereznünk egy mobilgarázst, amelyre ötmillió forintot nyertünk. A mobilgarázshoz az alapot nekünk kellett lebetonoznunk, de az összeszerelést helyben végezték el – mondta el a polgármester. 

A Magyar Falu Program keretében sikerrel pályáztak falubuszra (Fotó: Mártonfai D.)
Pályázati forrásból készült mobilgarázs a falubusznak (Fotó: M. D.)

A könyvtár épületét közel huszonötmillió forintból újították fel, ennek során a fűtés korszerűsítése és az akadálymentesítés is megtörtént. – Jelenleg a könyvtár felújításának a második üteme zajlik, amelyben a belső felújításon van főleg a hangsúly. Felújíttattuk a villamos hálózatot, és a világítást is korszerűsítettük – emelte ki a polgármester. 

Az összeállítás megjelenését támogatta Grábóc Község Önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában