Dunafölvár

2022.09.26. 18:10

Két napon át tartott a fesztivál

Pénteken és szombaton tartották az idei szüreti fesztivált Dunaföldváron, végre minden kötöttség nélkül. Jó borokból, ételekből, de programokból sem volt hiány a hétvégén a városban.

Farkas Eszter

A Löfan mazsorettcsoport volt a felvonulás egyik üde színfoltja (Fotó: Molnár Gyula)

Péntek este egy operett gálával indult a két napos őszi rendezvény. A kisszínpadon a Pesti Művész Színház előadói – Fogarassy Bernadett, Egyházi Géza, Bodrogi Attila, Tunyogi Bernadett, Egri László és Zalai Lídia – adtak elő táncosaikkal és zenekarukkal világhírű és népszerű operettekből részleteket.

A gálát követően a Zenevonat – az LGT sztárjaival – adott szuperkoncertet a nagyszínpadon, ahol az együttes ismert dalait játszották. A pénteki napot egy fergeteges bulival zárták a földváriak, ahol Dj Fekete gondoskodott a minőségi szórakozásról.

A délután folyamán több programmal is kedveskedtek a szervezők a résztvevőknek, a borutcában természetesen a szőlőből készült nedű került főszerepbe, de ételválasztékból sem volt hiány.

– Az egyéb programok mellett, igazi különlegesség volt, hogy az érdeklődők kipróbálhatták a virtuális valóságot is. A rendezvénytéren sátorba települt ki egy csapat. VR székekkel és a hozzájuk tartozó 3D szemüvegek segítségével lehetett megtapasztalni egy választott világot. A székek mozgással, hanggal, levegő befújással, háttámla rezgéssel és egyéb különleges effekttel tették valósághűvé az élményt – tájékoztatta lapunkat Pataki Dezső, a művelődési központ igazgatója.

Szombaton bográcsos főzőversennyel kezdték a napot, majd a délelőtt folyamán több ingyenes programmal, így játszóházzal, ugrálóvárral és a Pitypang együttes koncertjével kedveztek a családoknak és legfőképpen a gyerekeknek.

A szüreti felvonulás újra teljes pompájában zajlott, a Néptánc Gálán is rengetegen vettek részt, majd az esti Wellhello koncerten is több ezren szórakoztak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában