Tolna

2022.09.26. 16:20

Megkezdődhetett a holtágak vízpótlása

Az esőzéseknek is köszönhetően a Sió vízszintjét ismét sikerül annyira felduzzasztani, hogy lehetővé vált a tolnai Holt-Duna vízpótlása. Szeptember 21-én megnyitották a Kutyatanyai-zsilipet, amelyen keresztül már folyik a víz a holtágakba.

S. K.

A zsilipen keresztül érkezik a Sió vize (Fotó: Mártonfai D.)

Beke Zsolt, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Tolna Megyei Szakaszmérnökségének vezetője érdeklődésünkre elmondta: a mostani duzzasztás még nem tekinthető teljes értékűnek. Tekintettel kell lenni ugyanis arra, hogy a Gemenc Zrt. dolgozói a Sió árterében munkát végeznek. Ez még nagyjából két hétig tart, ezután lehet majd tovább duzzasztani a Sió-csatornát, amelynek eredményeként a tolnai déli- és északi-holtágat a maximális üzemi vízszintig, 460-470 centiméterig lehet tölteni.

Idén május-júniusban történt meg az első vízpótlás ezekbe a holtágakba. Akkor 412 centiméterről indult a betáplálás. Az idei különösen száraz és forró nyár következtében most még alacsonyabb a holtágak szintje, mint a tavasz végén volt: a vízpótlás 393 centiméteres szintnél kezdődött szeptember 21-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában