Programsorozat

2022.09.16. 20:00

Szekszárdi Szüreti Napok: az időjárás sem szegte a látogatók kedvét

Hivatalosan is kezdetét vette a Szekszárdi Szüreti Napok programsorozat a Vármegyeháza dísztermében péntek késő délután megtartott rendezvénnyel, melyen Nagy István agrárminiszter köszöntötte a megjelenteket. Az időjárás egyébként nem éppen a legjobb arcát mutatta az első két napon, csütörtökön és pénteken. Ennek ellenére szép számú látogatót, kóstolót láthattunk a Borudvarnál és a Béla király tértől az OTP-ig kitelepült kézműves kirakodó vásár bódéinál is.

Fotó: Kiss Albert

Ünnepeljük a magyar bort, a szekszárdi bort és néha ne felejtsünk el köszönetet mondani azoknak, akik a legnehezebb körülmények között is művelik a szőlőt. Hogy megértsük mi is, borfogyasztók, hogy mit üzen egy pohár bor. Mennyi küzdelmet, mennyi munkát, törődést, felesősséget és befektetést, kockázatot és mennyi büszkeséget – fogalmazott a Szekszárdi Szüreti Napokat megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter, a rendezvény fővédnöke, aki jelezte, azért jött, hogy a magyar kormány és az agrárkormányzat nevében támogatásáról biztosítsa a szekszárdi borászokat. – Sok milliárd forinttal állunk rendelkezésére az ágazat legfontosabb feladataihoz – hangsúlyozta a miniszter.

A vendégeket ugyancsak köszöntötte Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

Mint azt megírtuk, a szeretet lángjának fellobbanásával csütörtökön megkezdődött az idei Szekszárdi Szüreti Napok négynapos programsorozata. A négy helyszínen, a Szent István téri színpadon, a Vármegyeháza udvarán, a Béla király téren és az országzászlónál, valamint a Művészetek Házában naponta egymást követik a különböző kulturális programok, amelyeket a Béla király téri Borudvar, az Ízek utcája és a kézműves kirakodóvásár tesznek teljessé.

A sokakat vonzó vásárban a kézműves üvegékszerektől a natúr kozmetikumon, bőrdíszműves árukon, bizsu ékszereken, kerámiákon keresztül a gyümölcsborokig, kenyérlángosig, vattacukorig, főtt kukoricáig, kézműves csokoládékig számtalan izgalmas árucikket találhatunk. Érdekes, hogy vannak árusok, akik még szinte a tavalyi, kedvezőbb áron kínálják portékájukat, míg mások már az inflációhoz igazított összegen árusítanak.

A sétálók a Liszt Ferenc téri Étkes Udvarban ízletes harapnivalókat fogyaszthatnak a hamburgertől a kenyérlángosig, az árak itt is elég különbözőek, a kicsiket pedig nyilvánvalóan a Prométheusz parki és a volt Korzó áruház melletti parkolóban berendezett vidámpark érdekli majd leginkább.

Nyárias, de mindenképpen meleg időben indult a rendezvény csütörtökön, ezért szép számmal látogattak ki a programokra. A Vármegyeháza udvarára tervezett Szekszárdi Magyarnóta Kedvelők Baráti Körének szokásos szüreti fellépését végül a bizonytalan időjárás miatt a díszteremben rendezték meg, amely zsúfolásig megtelt. Hasonlóképpen a Cannaro zenekar sem a Vármegyháza udvarán muzsikált, hanem az itteni árkádok alatt, de ez cseppet sem zavarta a nézőket. Sokan érkeztek a sporoni Pair o'Dice, valamint az est legismertebb csapatának, a Lord a Szent István téri, esti koncertjére is.

Péntekre viszont hirtelen valódi ősz lett, az eső is szinte folyamatosan esett a nap folyamán, ennek ellenére azért voltak nézelődők, vásárlók, vendégek a Borudvarnál, az Ízek utcájában és a kézműves kirakodóvásár bódéinál. A szervezők egy kicsit bajban is voltak az állandó eső miatt, így úgy döntöttek, hogy míg a fedett nagyszínpad összes pénteki programját, például a Csurgó Zenekar, a Tücsök Zenés Színpad a Blues Travel Band és Kökény Attila Zsédával közös fellépését megtartják, addig a Béla király téri eseményeket, így a Szekszárdi Ifjúsági Fúvószenekar és a Bartina Néptánc Egyesület műsorát lemondják. 

Kora este azt a tájékoztatást kaptuk a szervező Babits Mihály Kulturális Központtól, hogy a 11 órára a Vármegyeház udvarára tervezett diszkót az időjárás függvényében magtartanák.

Az időjárás előrejelzések nem túl bíztatóak a szombati napra, rengeteg esőt ígérnek. A szervezők tájékoztatása szerint délig kiderül, sikerül-e megszervezni a hagyományosan a rendezvény fénypontját jelentő délutáni szüreti felvonulást, amelyről időben tájékoztatjuk majd olvasóinkat. 

Rekord is született a programsorozat részeként

Mint azt megírtuk, a Szekszárdi Szüreti Napok jegyében nyílt meg kedden késő délután a Babits kulturális központ Bakta Galériájában az Egy fürt Szekszárd – alkotóművészeti kiállítás.  Csütörtökön pedig ugyancsak a négynapos programsorozat részeként nyitották meg a „Hagyományt építünk” – II. Kortárs Népművészeti Triennálé című kiállítást a Művészetek Házában. 

Ugyancsak megírtuk, a szüreti napok részként Czirok Róbert sikeresen készítette el a Bachust ábrázoló festményét, mely nem hivatalos információnk szerint nem csak magyar rekordnak, de világrekordnak is számít a borral festett képek között. 

A szüreti napok miatt egyébként több helyen útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. Erről itt talál bővebb információt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában