Európai Mobilitás Hét

2022.09.24. 15:15

Széles volt az összefogás az autómentes napon

A város minden évben csatlakozik az Európai Mobilitás Hét és Autómentes Nap rendezvény szellemiségéhez. Idén a program központjában a tudatmódosító szerek állnak, azok hatásaira és veszélyeire hívták fel a figyelmet prevenciós céllal a középiskolások körében. Újraindult 2022-ben a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a városban.

Varga Szilvia

Az óvodásokat KRESZ-pálya várta a délelőtt folyamán (Beküldött fotó)

A szervezők fontosnak tartják, hogy a fiatalok körében nagyobb hangsúlyt fektessenek a drogprevencióra, s minél több fórumon halljanak a megelőzésről. A délelőtt folyamán dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tartott felvilágosító előadást a fiatalok számára a kábítószerek széles skálájáról, s állított elrettentő példát nekik. Az előadás végén egy éles tűzriadópróbán is átesett a művelődési ház közössége. 

dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tartott felvilágosító előadást a fiatalok számára a kábítószerek széles skálájáról, s állított elrettentő példát nekik (Beküldött kép)

A korábbi évek hagyományai szerint a „Bringázz az iskolába, munkába” kampányhoz is csatlakoztak, s az iskolába érkező diákokat apró ajándékkal jutalmazták meg az Autómentes nap alkalmából. Bringás reggelire hívták a középiskolás diákokat, a vállalkozó bringások 7.30-kor indultak a Dombóvári Művelődési Ház elől százan. 

A reggeli elkészítésében segédkeztek a Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezete, a Dombóvári Ózon Asztma Egyesület, a Dombóvári Szívklub Egyesület és Dombóvári Székely Kör, valamint a művelődési ház dolgozói. Az óvodásokat KRESZ-pálya várta a délelőtt folyamán.

A rendezvény igazi összefogással valósulhatott meg, hiszen az Országos Mentőszolgálat helyi és megyei vezetőitől, a Dombóvári Rendőrkapitányságtól, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságtól a szervezés kezdetétől támogatást kapott Dombóvár Város Önkormányzata. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió helyi bázisa, a Dombóvári Egészségfejlesztési Iroda és a Magyar Vöröskereszt is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A szekszárdi autómentes napról szóló beszámolónkat ide kattintva olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában