Szüreti napok

2022.09.16. 18:36

Vendégekkel népesült be a Borudvar

Vendégekkel népesült be a Szekszárdi Szüreti Napok csütörtöki nyitónapján a Béla király téri Borudvar.

TEOL

Vendégek a Borudvarban. Fotó: Kiss Albert

Az idei szüreti napok alkalmával összesen harminchárom pincészet borait és két pálinkaház pálinkáit lehet megkóstolni a szüreti napok egyik fő helyszínén, a Béla király téri borudvarban. A csütörtöki nyitónapon az esős időjáráshoz mérten szép számú vendég kóstolta a szekszárdi hegy levét. 

Ezt a napot egyébként a helyiek napjának is szokás nevezni, ilyenkor ugyanis hagyományosan a vendégek többsége Szekszárdról, illetve közvetlen környékéről érkezik. Ez a nap remek alkalmat kínál az elszármazottaknak arra, hogy régi barátaikkal, ismerőseikkel találkozzanak. Ennek megfelelően sok baráti társaság kóstolta a méltán híres szekszárdi borokat. 

Mint azt megírtuk, a Szekszárdi Szüreti Napok jegyében nyílt meg kedden késő délután a Babits kulturális központ Bakta Galériájában az Egy fürt Szekszárd – alkotóművészeti kiállítás.  Csütörtökön pedig ugyancsak a négynapos programsorozat részeként nyitották meg a „Hagyományt építünk” – II. Kortárs Népművészeti Triennálé című kiállítást a Művészetek Házában. Ugyancsak megírtuk, a szüreti napok részként Czirok Róbert sikeresen készítette el a Bachust ábrázoló festményét, mely nem hivatalos információnk szerint nem csak magyar rekordnak, de világrekordnak is számít a borral festett képek között. 

A szüreti napok miatt egyébként több helyen útlezárásra kell számítaniuk a közlekedőknek. Erről itt talál bővebb információt

A  programsorozatról készült összes írásunkat ide kattintva találja!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában