Rolling Stones

2022.10.05. 18:43

A Gördülő Kövek nyomában

A Rolling Stones brit zenekar zenéje története tölti meg szombat délután 15 órától a paksi Csengey kulturális központot.

Gazsó Rita

A képen Kováts Gergő szervező látható a különleges relikviákból – belépőjegyekből, dedikált lemezekből – nyílt kiállításon. (Fotó: M. Gy.)

Különleges relikviákból – belépőjegyekből, dedikált lemezekből – nyílik kiállítás, ráadásul két koncertfilmmel, előadásokkal idézik meg az együttest, és a kulturális központ aulájában este 20 órától pedig egy maratoni koncert veszi kezdetét. Számos zenekar tagjai állnak össze ezen az estén egy hatalmas közös örömzenélésre. 

Paksi, illetve a városhoz kötődő zenészek és meglepetés vendégeik kizárólag Stones dalokból játszanak a Rolling Stones napon. A helyszínen támogatói jegy vásárolható.– Régóta érlelődik bennem ez a Rolling Stones est, ugyanis Stones-függő vagyok 14-15 éves korom óta, de most komoly apropója van a programnak: idén hatvanéves az együttes, ami egyedülálló, hiszen velük kezdődött a rockzene – mondta Kováts Gergely. A program szervezője hozzátette, hogy ezzel tiszteletüket szeretnék leróni az együttes iránt. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában