Szüreti nap

2022.10.02. 12:30

Az ég kegyes volt, a nap is kisütött a szüreti felvonuláskor

Kegyes volt az időjárás szombaton az alsónánaiakhoz, mert ahogy elkezdődött a szüreti felvonulás kitisztult az idő, még a nap is kisütött a menet végére.

Mauthner Ilona

Indulásra készen a felvonulók (Beküldött fotó)

Az ötvenes évektől hagyomány a településen, hogy a szüret vége felé megünneplik a termelők munkáját a szüreti nappal. Idén is felvonulással kezdődött a mulatság, két hintóval vonult a bíró, a bíróné és a jegyzőpáros. A bíró szerepét Pósa Ferdinánd vállalta, a bíróné Kovács Gréta volt. Gréta a nagymamája ruháját viselte a felvonuláson, mely hatvan évvel ezelőtt még a nagyin volt, aki szintén a bíróné szerepét alakította. A menet végigjárta a település utcáit, négy helyen is megálltak táncolni.

Az erdélyi vendégegyüttes mezőségi és felcsiki táncokat adott elő, de fellépett a sárpilisi, a dunaszekcsői és az alsónánai tánccsoport is. A legfiatalabb táncos 7, a legidősebb pedig 58 éves volt, mondta Puskás Erika, aki a rendezvény szervezője volt Galla Mártával együtt.

A legfiatalabb és legidősebb táncos a felvonulás egyik állomásán (Beküldött fotó)

Este a művelődési házban kezdődött a szüreti bál. A táncparkett megtelt nem csak helyi érdeklődőkkel, de jöttek vendégek a szomszédos Bátaszékről, Várdombról, illetve a testvértelepülésről, Szotyorról is. Hajnalig tartott a mulatság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában