Családi nap

2022.10.11. 21:41

Csillámtetkó és rókavadászat várta a gyerekeket

Őszi családi délutánt szervezett a nagymányoki óvoda szülői munkaközössége (SZMK) október 8-án, szombaton a piactéren.

Farkas Eszter

A szerző felvétele.

– A rendezvényen a gyerekeket arcfestés és csillámtetoválás mellett saját készítésű, kreatív és fejlesztő játékokkal vártuk, a feladatok teljesítéséért pecsétet gyűjthettek. A betelt pecsétgyűjtő lapokért cserébe elismerő oklevéllel és édességcsomaggal jutalmaztuk őket – mondta el Gergely Edina, a program egyik szervezője, az SZMK elnöke. Az óvónénik a játékos feladatok koordinálásában, az arcfestés és csillámtetoválás elkészítésében is szerepet vállaltak.

A büfében adományért cserébe kínáltak hotdogot, gofrit és teát, hogy továbbra is támogatni tudják a nagymányoki óvodás gyerekeket.

Az SZMK elnöke lapunkat arról tájékoztatta, hogy az elmúlt két évben a fő bevételi forrásukat jelentő rendezvények – az adventi vásár és a farsang – a vírushelyzet miatt elmaradtak.

– Az intézkedések feloldása után tavasszal rendeztük meg az első nyárváró családi délutánt süteményvásárral egybekötve, ami annyira jól sikerült, hogy már akkor elterveztük, hogy ősszel szeretnénk hasonló programot szervezni. Az időjárás hétvégén nagyon kegyes volt hozzánk, így a rendezvényt naplemente után zseblámpás „rókavadászat” zárta, melyen több mint háromszáz cukorkával ellátott papírrókát rejtettünk el a téren a kíváncsi gyerekszemek elől.

Közel száz gyermek vett részt a programokon. A helyi szervezetek is támogatták a rendezvényt, a város önkormányzata biztosította a helyszínt és a helyi közművelődési központ munkatársai is segítettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában