Szüreti nap

2022.10.02. 18:30

Falunap és szüreti fesztivál volt Dunaszentgyörgyön

Dunaszentgyörgyön szombaton tartották a Falunapot, ahol a hagyományokhoz híven megrendezték a szüreti fesztivált.

B. M.

Falunap és szüreti fesztivál volt Dunaszentgyörgyön (Fotó: M. Gy.)

A látogatókat már délelőtt várták a sportpályán kézműves foglalkozással, labdarúgó tornával, főzőversennyel, ahol tizennégy csapat mérte össze a tudását. Civil szervezetek és baráti társaságok neveztek, valamint a gelencei testvértelepülés delegációja is. Leves, pörkölt, rántott hús, töltött káposzta és puliszka is szerepelt a menüsorban. A zsűri a Kertbarátkör pörköltjét értékelte a legjobbnak. 

A gyerekeknek homokanimációs meseelőadást tartott Kovács Dóra meseíró képzőművész férjével. A közös ebéd és eredményhirdetések után délután kulturális programok várták a résztvevőket. Ugyan az eső miatt elmaradt a szüreti felvonulás, de volt kikérő, táncház, fellépett a Vadrózsa Népi Együttes minden korcsoportja. Kirnyákné Balogh Mária polgármester köszöntője után Horváth Eszter kápráztatta el a közönséget hegedűszóval, húga, Gréta pedig énekkel kísérte. A nap sztárfellépője Janicsák Veca volt, a Főnix Boys zenekar pedig gondoskodott az est jó hangulatáról.

Az eseményről hamarosan bővebb beszámolót közlünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában