Juhtartás

2022.10.03. 20:00

Nagy elismerést kapott a Rudolf-majori állattartó

Minden évben megrendezik Kaposváron az állattenyésztési napokat, a tavalyi év kivétel volt a covid járvány miatt. Ezen a rendezvényen Tolna megyéből részt vett Bognár Ferenc Rudolf-majori állattartó is, aki nagy elismerést kapott juhtenyésztési munkájáért.

Mauthner Ilona

Bognár Ferenc (balról a második) Rudolf majori juhtartó átvette a díszoklevelet (Beküldött kép)

Évtizedek óta az egyik legelismertebb szakmai rendezvény a kaposvári állattenyésztési napok, melyet az idén október 1-e és 2-án tartottak. Bognár Ferenc és családja Rudolf majorból szinte minden évben részt vett a kiállításon, hiszen itt az állattartók minden ágazatban képviseltetik magukat, de jelen vannak a takarmányozással, állategészségüggyel és az állattenyésztés eszközeivel foglalkozó cégek is. Emellett szakmai előadások hangzanak el. Az ország minden részéből mentek érdeklődők és kiállítók is.

– Mi az idén hat magyar merino kost vittünk magunkkal, mondta Bognár Ferenc. Ebből három szarvas kos, és három suta kos volt. A célunk ezek értékesítése volt, kettőt meg is vettek a szarvas kosból. Ritka fajták, darabját 160 ezer forintért vitték, és erre jött rá az 5 százalékos áfa. – Sajnos kevés állatot lehetett értékesíteni, hiszen a nagy aszály miatt kevés a takarmány és mindenki inkább szabadulna a meglévő állataitól is. Egymás között is azt beszélték az állattartók, hogy kinek meddig lesz elég a búzája, kukoricája, szénája.
– Én úgy látom, hogy a legnehezebb helyzet február vége felé lesz, addigra ugyanis elfogy az is, amit most tárolnak be.

A rendezvényen egyébként sokan vettek részt, szakmai előadás is hangzott el, pont a már említett nehézségekről. Nagyon sok tenyésztő kiállította az állatait – szépen lemosva, kicsinosítva – de kevés volt a tényleges vásárló. A hagyományos, kikiáltási árral induló licitálás az állatok értékesítésére idén el is maradt.

A kérdésre, hogy segített-e a hetekben lehullott csapadék a helyzeten, Bognár Ferenc elmondta, kizöldültek a legelők, de sajnos idén már ebből szénát betakarítani nem lehet. Talán a lucerna még megnő annyira, hogy becsomagolva, szenázsként télen lehet majd etetni belőle. Idén előre kell gondolkodni és mindent meg kell becsülni – mondta az állattartó gazda. Ők a kukoricaszárat is felbálázzák. A betakarítás mellett megkezdték az őszi vetéseket is. Búzát, kukoricát, napraforgót vetnek, s emellé zabot, tritikálét.

Díszoklevelet vett át Bognár Ferenc

Nagy elismerésben volt része Kaposváron, a kiállításon Bognár Ferencnek, aki munkásságáért megkapta a dr. Schandl József díszoklevelet. A Magyar Juhtenyésztők Egyesülete nevében az ügyvezető igazgató, dr. Juhász Pál adta át azzal a megjegyzéssel, hogy 1996 óta a Dunántúlon először kapta meg egy juhtartó ezt a kitüntetést. Dr. Schandl József a juhtenyésztés tudora volt, akadémikus, ő szervezte meg a hazai állami országos juhtörzskönyvezést. Bognár Ferenc elmondta, 1968-ban vette meg az első juhait, azóta állattartóként tevékenykedik. 

A kitüntetés azonban nem csak az ő, hanem a felesége és gyermekei érdeme is, akik mindig, minden körülmények között azóta is mellette állnak.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában