Környezettudatosság

2022.10.12. 10:42

Örökre megtarthatja a serleget a legtekerősebb osztály

Idén is a PTE Illyés Gyula Gyakorló Általános Iskola 3. a osztályának diákjai nyerték a Legtekerősebb Osztály címét.

Farkas Eszter

Az autómentes naphoz kapcsolódóan meghirdetett Legtekerősebb osztály verseny eredményhirdetését tartották szerdán a Gyakorló iskolában.

Fotó: Kiss Albert

A legnagyobb létszámban ugyanis – amibe a szülők és testvérek is beleszámítottak – Bánságiné Aradi Gyöngyi osztálya vett részt a családi autómentes napon, amit idén már tizenkettedik alkalommal szervezett meg közösen a város, a Zöldtárs Alapítvány, a Szekszárdi Klímakör, az M-Digit Kft. és a Szőlő-Szem Mozgalom.  A biciklitúrát szeptember 24-én, szombaton tartották.

A vándorserleget Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere adta át, amit – mivel már harmadszor nyerte el az osztály – véglegesen megtarthatnak. Bánságiné Aradi Gyöngyi osztályfőnök elmondta, fontos számára az egészséges életmód és a környezettudatosság.  – Gyalog járok iskolába, illetve ha nagyon sietős, akkor kerékpárral közlekedem, ezzel is próbálok jó példát mutatni az osztályomnak.

Szekszárd egy nagyon pici város, nincsenek nagy távolságok, úgy gondolom, sokan megtehetnék, hogy gyalog vagy kerékpárral járjanak. Szerencsére nagyon támogató az osztályom, a szülők, ezért sikerült ezt az eredményt elérni. Mindig teljes mellszélességgel állnak mellettem. Belgiumban láttam egy nagyon jó példát, ahol egy iskolánál a gyerekeket és a szülőket úgy próbálják motiválni az egészséges életmódra, hogy matricát kapnak, akik biciklivel érkeznek az iskolába.

A matricagyűjtéssel egy osztálykirándulást lehet év végén nyerni. Ennek az iskolának a biciklitárolójában több mint száz bicaj volt. Az utóbbi években úgy tapasztalom, hogy nálunk is egyre több a biciklivel járó tanuló. Nagyon jó lenne, ha a városban is lennének biztonságos kerékpárutak, s így a szülők nyugodt szívvel engedhetnék el reggelente a gyerekeiket – mondta a tanárnő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában