Köszöntés

2022.10.09. 20:21

Szép műsort kaptak a nyugdíjasok

A Szedresi Nyugdíjas Érdekszövetség színvonalas műsorral emlékezett meg az idősek világnapjáról és mindenki névnapjáról – tájékoztatott Dombi Józsefné elnök.

A szedresi Napsugár Kórus és Mérei János

 A szépkorúakat először Kovács János polgármester köszöntötte, aki kiemelte, hogy büszke erre a nagyszámú és összetartó közösségre. Ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat, a lehetőségeinek megfelelően, továbbra is támogatja a civil szervezeteket. Haffner Béla a Tolna Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekszövetségének elnöke pedig elmondta, hogy az idősek jó és követendő példával járnak a
fiatalok előtt. 

A kulturális program három részből állt. Először a szedresi nyugdíjasok újjáalakult és kibővült Napsugár kórusa lépett fel a Csináljuk a fesztivált című műsorával mindenki nagy örömére, hiszen a kórust már két éve nem hallhatták. A sláger-összeállítást Mérei János zenetanár kísérte harmonikával, aki az idén költözött vissza Szedresbe, és aki 13 évig volt a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar megbecsült tagja. Majd a Medinai Tambura zenekar adott fergeteges műsort. Végül az általános iskolások kedveskedtek szép köszöntővel, verssel, énekkel és citera zenével a hálás közönségnek. Felkészítő és kísérő nevelőik Barsi Ágnes, Gárdai Anikó, Hajdúné Farkas Dóra és Porkoláb Tiborné voltak. 

A vezetőség pedig finom vacsorával, süteménnyel, tombolával örvendeztette meg a résztvevőket, akik késő estig táncolhattak Ifj. Varga Gyula zenéjére. Az idei következő program a kerek évfordulós tagok születésnapi köszöntése lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában