Szekszárd

2022.11.24. 17:30

Az ÉSZ megállt: nem mentek el a frakció tagjai a közgyűlésre

Rendes ülését tartotta tegnap Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése, amelyen esküt tett a 4. körzet új képviselője, Szollár Zoltán. Az ellenzéki Éljen Szekszárd frakció képviselői nem mentek el a közgyűlésre.

Szepesi László

Szekszárdi közgyűlés november 24-i ülése (Fotó: Kiss Albert)

Csütörtökön reggel kilenc órakor megkezdte munkáját Szekszárd megyei jogú város önkormányzatának közgyűlése. Ács Rezső polgármester megnyitója után a jelenlévő képviselők megszavazták a napirendet, majd dr. Kulcsár Ágnes, a helyi választási bizottság elnöke előtt letette a képviselői esküt Szollár Zoltán, akit a város négyes számú választói körzetében november 13-án a szavazók többsége képviselőnek választott.

Az eskütételen csak a Fidesz-KDNP frakció képviselői voltak jelen, az Éljen Szekszárd képviselői nem jöttek el a közgyűlésre, amely az eskütétel után zárt üléssel folytatta munkáját. Tizennégy napirendi pontban kellett volna itt határozni, de – mert továbbra sem volt jelen az Éljen Szekszárd frakció egyetlen képviselője sem – elmaradt néhány döntés. Így nem szavaztak arról, hogy kik kapják meg a Szekszárd büszkesége, a Szekszárd edzője, Szekszárd sportcsapata, valamint a Szekszárd városért a művészet erejével elismerést.

Az ezt követő nyílt ülésen pergő tempóban folyt a munka. Az előterjesztések javarészét vita nélkül megszavazták a képviselők. Elfogadták a város településfejlesztésének felülvizsgálatát tartalmazó határozatot azzal a Máté Péter képviselő javasolta módosítással, hogy az Alisca, a Zöldkert, a Présház, az Előhegy, a Csapó Dániel, a Kadarka és a Körösi Csoma Sándor utca is felkerüljön a javítandók közé. Döntöttek arról is, hogy a Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottságban Csillagné Szánthó Polixéna helyét Szollár Zoltán töltse be.

Az önkormányzat energiamegtakarítást célzó intézkedéseivel kapcsolatban több kérdés, javaslat hangzott el. Zaják Rita tanácsnok asszony felvetette, a vendéglátó középiskola tornaóráit hogyan tudják megtartani a sportcsarnokban, ahol januárban, februárban 12 fok lesz a hőmérséklet. Azt a választ kapta, a többlet fűtést az iskolának kell biztosítani. Máté Péter frakcióvezető pedig többek között említette, nem javasolja, hogy az utcákon minden második közvilágítási lámpát lekapcsolják. Végül Zaják Ritának azt a javaslatát elfogadva, hogy a nehéz helyzetben később lehessen módosítani az intézkedéseket, a képviselők valamennyien igennel szavaztak.

A helyi autóbusz közlekedés kapcsán nem először hangzott el, hogy kisebb autóbuszok is megfelelnének legtöbb járaton, és született döntés arról, hogy jobb menetrend készítésére írjon ki a város pályázatot. 

Néhány napirendi pontot nem tárgyalt a közgyűlés, mert azok előterjesztői és előadói az ÉSZ frakció képviselői, bizottsági vezetői voltak, de ők bojkottálták a közgyűlést. Így egyebek közt az interpellációkra sem került sor, mivel az interpellálók nem voltak jelen. Arról viszont döntött a testület, hogy a következő közgyűlésen, december 15-én közmeghallgatást tart.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában