Felújítás

2022.11.02. 17:26

Épp egy éve égett le a Tamási gyógyfürdő tetőszerkezete

Egy évvel ezelőtt keletkezett tűz a termálfürdő tetőszerkezetén Tamásiban. Most döntött a Tamási testület az érintett fürdőrész felújításáról.

TEOL

Épp egy éve égett le a Tamási gyógyfürdő tetőszerkezete (Fotó: Kiss A.)

Tavaly november 1-jén adtunk hírt arról, hogy tűz ütött ki a Tamási termálfürdő tetőszerkezetén. A helyszínre a dombóvári és a siófoki hivatásos, valamint a tamási önkormányzati tűzoltók érkeztek ki. Később Porga Ferenc, Tamási polgármestere elmondta lapunknak, hogy valószínűleg elektromos zárlat okozta a tüzet, amely belekapott a tetőszerkezetbe, a lambériába, a szigetelésbe.

Mint azt megírtuk, a múlt héten tizenhat napirendi pontot tárgyalt Tamási képviselőtestülete, amelyből több a gyógyfürdővel foglalkozott. Többek között szó volt az üzemeltetőváltásról és arról, hogy egyelőre csak a tűzeset által érintett fürdőrészt újítják fel.

Mint azt Porgra Ferenc polgármestertől megtudtuk, a Tamási gyógyfürdő tervezésére, kivitelezésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési pályázatot lezárta, egyben eredménytelenek nyilvánította a testület. Nem érkezett ugyanis ajánlat erre a feladatra.

A polgármester úgy fogalmazott: A mostani helyzetben senki nem akar fürdőt üzemeltetni, annak érdekében, hogy mielőbb sikerüljön helyreállítani az új épület tűzeset által károsított részét, ezért külön pályázatot írtak ki ennek építésére, kivitelezésére. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában