Védőoltások

2022.11.10. 16:20

Fácánkerten támogatják a vakcinák vásárlását

Súlyos betegségek elleni oltások megvásárlásához nyújt települési támogatást a fácánkerti önkormányzat – döntött legutóbbi ülésén a helyi képviselő-testület.

Steinbach Zsolt

Illusztráció: Shutterstock

Orbán Zsolt polgármester érdeklődésünkre elmondta: Fácánkerten 2020-ban biztosítottak először pénzbeli támogatást a hat év alatti gyermekeknél alkalmazandó agyhártyagyulladás elleni vakcina, valamint a csecsemőknél alkalmazott rotavírus elleni oltás megvásárlásához. A támogatást a mintegy hétszáz lelkes kistelepülésen évente 4-5 gyermek esetében vették igénybe a szülők.

Idén nemrégiben egy helyi tinédzser betegedett meg agyhártyagyulladásban, és került életveszélyes állapotba. Ezután döntött úgy a képviselő-testület, hogy a támogatott védőoltásokat kiterjesztik a 18 év alatti gyermekekre is. Az eddigieken felül a hatévesnél idősebb gyerekeknél alkalmazandó agyhártyagyulladás elleni védőoltás és a kullancs által okozott agyhártyagyulladás (FSME) kialakulásának megelőzése érdekében alkalmazandó vakcina megvásárlásához nyújtanak teljes összegű támogatást.

Az önkormányzat anyagi segítségét azok a helyi családok igényelhetik, amelyeknél az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimum 550 százalékát (156.750 forint), egyedülálló szülők esetélben pedig a 650 százalékát (185.250 forint), így viszonylag sokan jogosultak az igénybevételére.

A fent említett oltások ára tízezer forint nagyságrendű, akad, amelyik több tízezer forintba kerül, és több adag vakcina is szükséges a védettség kialakulásához. A védőoltások megvásárlásához nyújtott önkormányzati támogatás idén várhatóan több százezer forint lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában