MOHOSZ

2022.11.05. 07:00

Jelentősen drágulnak a horgászengedélyek

A MOHOSZ legfőbb döntéshozó szervezete, a Választmány október utolsó hetében egyhangú döntésével elfogadta a horgászokat terhelő jövő évi központi díjak és árak emelését.

Farkas Eszter

Jelentősen drágulnak a horgászengedélyek. Megyénkben a hónap végén hozzák meg a döntéseket (Fotó: M. K.)

Az áremelések mellett október 28-án egyben megadták a horgászszervezetek saját jogon történő árképzésének horgászszövetségi irányelveit is. Jelen cikkben a főbb döntéseket foglaltuk össze országos és megyei szinten egyaránt.

Szakács Szabolcs a TOHOSZ ügyvezető elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a TOHOSZ – saját halgazdálkodási vízterületein – területi jegyeinek vonatkozásában a halárak, a halgazdálkodási és a halőrzési tevékenységek, költségei emelkedtek, s ennek okán szükséges korrekciót végrehajtani, ami egyébként nem éri el a MOHOSZ Választmánya által jóváhagyott maximális harminc százalékos mértéket. 

– A haltelepítések és a halőrzés jelenlegi színvonalának fenntartásához igazítva határozzuk majd meg az emelés mértékét – mondta az elnök. – Új jegytípusként egy, a Sió csatorna nullától ötvennyolc folyamkilométeréig és a Keselyűsi Holt-Sió vonatkozásában összevont területi jegytípust is kialakítanak, ami felnőtt és kedvezményezett féléves és éves területi jegyek megvásárlására ad majd lehetőséget. A konkrét jövő évi területi jegyek áráról a TOHOSZ Intéző Bizottságának döntése után tájékoztatjuk a horgásztársakat – emelte ki a TOHOSZ ügyvezető elnöke.

Az elmúlt időszak gazdasági folyamatainak következményeként kialakult magas halárak ellenére is tartják a halgazdálkodási tervekben foglalt, az előző évben is kihelyezett telepítési mennyiséget. Mindezt úgy, hogy a 2021. évi őszi halárakhoz képest a piaci ponty beszerzési ára mostanra körülbelül hetven százalékkal emelkedett. Ez az áremelkedés a 2021-es évhez képest körülbelül hétmillió forint plusz költséget eredményez az éves telepítéseknél.

Szakács Szabolcs elmondta, hogy a jövő évi állami horgász-, halászjegy és fogási napló díja tizenegyezer forint lesz. Az állami horgász-, halászjegy és az Egységes Szövetségi Hozzájárulás díjának megfizetése alól továbbra is mentesül minden hetvenedik életévet betöltött személy és gyermek. Esetükben továbbra is csak a fogási napló ára fizetendő, ami ötszáz forintot jelent. Az előző évi fogási naplót határidőn túl (2023. február 28. után) vagy összesítés nélkül leadó felnőtt horgászok a jövő évi okmányt továbbra is emelt áron, jelen esetben tizenhatezer forintért, a hetven év felettiek ötezerötszáz forintért vásárolhatják csak meg.

Tény, hogy a háborús infláció mellett az évszázad aszálya is nagyon súlyosan érintette az itthoni halgazdálkodást. Az eredményes haltermeléshez takarmány, a vízellátáshoz energia, a szállításhoz üzemanyag és a jellemzően időigényes termelési folyamathoz emellett jelentős élőmunka szükséges. A legfontosabb horgászhal - egyben a fő telepítendő faj - a ponty őszi beszerzési középára egy év alatt több, mint hetven százalékkal emelkedett. 

A horgászati célú halgazdálkodás legfőbb költségeleme a haltelepítés - emellett a halőrzés, a vízpartok fenntartási munkálatai, sőt a személyes jelenlétű horgászati okmányolás is - érintett a haltermelésnél már felsorolt fő költségnemek jelentős és elkerülhetetlen emelkedésében.

Mindezen tények ismeretében a MOHOSZ korábban elfogadott stratégiájának és a hatékony válságkezelést megcélzó intézkedési tervének is megfelelően a Választmány megerősítette, hogy a jövő évre kiemelt cél horgászat, a halfogás és a halelvitel jelenlegi, széles körben elérhető lehetőségének megtartása, a telepítések teljesítőképesség függvényében való folytatása, s ezzel párhuzamosan a szakmai alapú, felelős halgazdálkodás, benne kiemelten a halőrzés változatlan színvonalon való fenntartása. Ezt követően, az összes belső megtakarítási lehetőség előzetes feltárása, majd elrendelése után került sor a minimálisan szükséges áremelések mértékének meghatározására.

Az utánpótlás biztosítása is fontos szempont

A tagdíj és a területi jegy ára szintén csak együttesen értelmezhető a vízhasznosító egyesületeknél, mivel a horgász számára igazából ezen esetben is mindegy, melyik elem milyen mértékben emelkedik. Így a kitűzött célok megvalósítása érdekében a Választmány a MOHOSZ haszonbérletébe tartozó vizek esetében kötelező érvénnyel, a többi horgászkezelésű vízterületnél ajánlásként kereteket határozott meg az adott díjak halgazdálkodói jogkörben történő emelésére. Ez a felnőtteknél alapesetben maximum harminc százalékot, a gyermekeknél húsz százalékot jelent. Szintén hasonló, átlagosan huszonnégy százalékos mértékben emelkednek majd a MOHOSZ országos, a dunai és tiszai összevont területi jegyei is. Az utánpótlás biztosítása érdekében, illetve a horgász szolidaritás alapján a kiszabott díjaknál továbbra is megmaradt a gyermekek, a fogyatékkal élők, továbbá a hetven éven felüliek teljes díjkedvezménye, amely mintegy százhúszezer horgászt érint. Nem változott a horgász regisztráció és az állami horgászvizsga ingyenessége, a Magyar Horgászkártya ára sem.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában