Édes Gyönk

2022.11.27. 17:57

Kuriózum az illatozó mézeskalács tárlat

Vasárnap megnyitották immár tizedik alkalommal az Édes Gyönk elnevezésű mézeskalács kiállítást. A gyönki Német Nemzetiségi Egyesület szervezte meg a tárlatot, melynek különlegessége, hogy a település jellegzetes épületeit készítik el mézeskalácsból.

Farkas Eszter

Az ínycsiklandó tárlatot december kilencedikéig látogathatják az érdeklődők (Fotó: M. D.)

Fotó: Denes Martonfai

– Korábban az evangélikus templomban volt látható a település kicsinyített mása mézeskalácsból, idén viszont – már a második alkalommal – az egyesületünk közösségi házában rendezhettük be a kiállítást – tájékoztatta lapunkat Kemler Imréné, a Német Nemzetiségi Egyesület elnöke. Az elnök asszony elmondta, hogy már két hete dolgoznak a helyi asszonyok a mézeskalács épületek elkészítésén.

– Az egyesület saját pénzén és támogatók segítségével vásárolja meg a hozzávalókat és az egyesület asszonyai idén hatvan kilogramm tésztából készítették az épületeket. Emellett egyre több külsős csatlakozik hozzánk a környező településekről is. Ebben a fantasztikus összefogásban Szárazd, Varsád, Szakadát, és Kölesd is részt vesz példának okáért.

Az ínycsiklandó tárlatot december kilencedikéig látogathatják az érdeklődők, akik felfedezhetik a Kölesdi Művelődési Házat, a Varsádi Katolikus Templomot, a Szárazdi falucímert, a gyönki ABC-t, vegyes kereskedést, Tom Market-et, művelődési házat, a Dózsa György tér egy részét, a szociális otthon egyik épületét, a helyi katolikus és evangélikus templomokat, a tájházat, az egyesület közösségi házát, az általános iskolát, a gimnáziumot és többek között külön a kollégiumot is.

– Idén először kialakítottunk egy mesesarkot is, ahová a gyerekek is elhozhatták az otthon készített házakat. Ez főként az általános iskolásoknak és ovisoknak szólt. Ők hétfőn, kedden, szerdán jöhettek mézeskalácsot díszíteni. A három délelőtt folyamán összesen tizenhét csoport fordult meg nálunk.

Nagy sikere volt a mesesaroknak

A tárlaton nemcsak a települések ikonikus épületei, de címerek is láthatók. Idén a mesesaroknak hála a helyi gyerekek is kipróbálhatták a mézeskalács készítést, ki is állíthatták a műveiket és meg is kóstolhatták őket. Az elnökasszony elmondta a tárlat végén mindenki visszakapja a saját művét. A kiállítást Englenderné Hock Ibolya, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának Elnöke nyitotta meg - december kilencedikéig minden nap délután kettő és öt óra között látogatható a hét minden napján. Egyéb esetben bejelentkezés szükséges.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában