Médiatudatosság

2022.11.20. 15:40

Rengeteg kamasznak vannak ismeretlen ismerősei

Megdöbbentő, hogy minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent. A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott.

TN-információ

Képünk illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a gyermekek jogairól szóló egyezményt, azóta ez a nap a gyermekek jogainak világnapja. A maga területén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek jogai minél szélesebb körben érvényesüljenek, manapság különös hangsúlyt helyezve a gyermekek digitális térben való védelemére.

Az egyezmény fő célkitűzése az volt, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása útján hozzájáruljon a gyermekek jólétéhez, és egységbe foglalja a különböző jogszabályokban fellelhető gyermekjogokat. Ez a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum, Magyarország a közép-kelet-európai régióban elsőként, 1991-ben ratifikálta.

Annak idején természetesen még nem lehetett szó az internet, a digitális tér hozta lehetőségekről és veszélyekről, ugyanakkor a technológiai fejlődés időközben jelentősen átalakította a gyerekek jogainak érvényesülését. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága idővel azt is felismerte, hogy a digitális környezet egyre fontosabbá vált a gyermekek életének különböző területén, és 2021 márciusában rögzítették, hogy a digitális környezetben is kötelező minden gyermek jogait tiszteletben tartani.

Az NMHH 2017-es kutatása a 7 és 16 év közötti gyermekre és szüleikre fókuszált és többek között rámutatott arra, hogy a gyerekek egyre hamarabb kezdenek el internetezni, és egyre hamarabb szereznek tapasztalatokat a közösségi médiában. Az NMHH szakemberei azt tapasztalták, hogy a növekvő internethasználattal párhuzamosan emelkedő tendencia látható a gyermekre leselkedő veszélyek terén is.

A 2020-as Digital parenting kutatás már megállapította, hogy a 11 és 16 évesek között három év alatt a duplájára nőtt azoknak az eseteknek az aránya, amikor egy idegen igyekezett kapcsolatba lépni velük (9 százalékról 18 százalékra). Megdöbbentő, hogy minden tizedik gyermek visszajelöli az őt bejelölő idegent.  A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan „ismerőssel”, akit személyesen sosem látott. Az ismeretlenek által megkeresett gyerekek fele szembesül online ártalommal, negyedük pedig konkrét jogsértéssel.

A gyerekek védelmét az infokommunikációs térben leginkább azzal segíthetjük, ha médiatudatosságra neveljük őket. Ennek érdekében hozta létre az NMHH a Bűvösvölgy médiaértés-oktató központokat – Budapesten, Debrecenben és Sopronban –, ahol 2022 októberéig 70 ezer gyermek vett részt az iskolai csoportoknak nyújtott programokon. Szintén a médiatudatosságra nevelést ösztönzi a 2020. március 1. óta működtetetett, szülőket segítő, gyerekaneten.hu információs oldal, illetve a 2022 októberében indult digipedia.hu oldal is.

A gyermekek digitális környezetben fennálló jogaira fókuszáló kampányok közül fontos kiemelni a „Red Flag” kampányt, amit azért indított az NMHH, mert aggasztóan növekszik az idegenek általi megkeresések aránya, valamint növekvő tendenciát mutat a gyermekek által magukról készített intim felvételek száma is. A 2011 óta működő Internet Hotline szolgálatás bejelentések alapján segít a neten talált jogsértő és kiskorúakra káros tartalmak gyors eltávolításában azáltal, hogy megkeresi a szolgáltatót, hogy az vizsgálja meg a sérelmezett tartalmakat és tegye meg a szükséges intézkedéseket.

A Hatóságon belül működik a 21 tagú Gyermekvédelmi Internet-kerekasztal is, mely tanácsadó testületként szintén a gyerekjogok érvényesülésének szolgálatában áll. A Kerekasztal célja, hogy ösztönözze a kiskorúak védelmét a világhálón, így a szűrőszoftverek hatékony alkalmazására, a gyerekek és szüleik médiatudatosságának növelésére állásfoglalásokat, ajánlásokat dolgoz ki, valamint törekszik arra, hogy az online tartalomszolgáltatók betartsák a gyermekvédelmi kötelezettségeiket.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában