A NATO- és EU-csatlakozásról határozó honatyák között volt

‒ Politikai pályájának csúcsa az Európa Tanácsban végzett munka volt? 
‒ Nem lehet ezt ilyen egyértelműen kijelenteni - mondja dr. Braun Márton. ‒ Voltam egy ciklusban városi és négy ciklusban országgyűlési képviselő. Minél távolabb kerülünk a lakókörnyezetünktől, annál szerteágazóbb a munka, és annál kevésbé érint meg bennünket. Én nagyon szerettem szekszárdi ügyekkel foglalkozni a városházán, intenzív döntéshozatal részeseként. Azt a dolgot nehezebben engedtem el, mint az országgyűlési tevékenységet. Az Európa Tanácsba (ET) a nemzeti parlamentek delegálnak képviselőket. Adódtak ott is szép feladatok, de a személyes érintettség sok esetben hiányzott. Engem az lelkesít legjobban, ha az én hazám, még inkább, ha az én városom fejlesztéséért dolgozhatok. 

‒ Mit csinál az ET? 

‒ Jelenleg ez a legszélesebb politikai fórum Európában. Főként emberi jogokkal foglalkozik. 

‒ Jól megfizették? Mert a napokban lehetett olvasni arról, hogy az Európa Parlament (EP) képviselői havi hatmilliót keresnek…

‒ Nem ismerem a jelenlegi viszonyokat. Az ET teljesen más, mint az EP. Én 2014-ig voltam képviselő, illetve delegált. Akkor feleződött meg a magyar parlament létszáma, és a pályám más irányt vett. Az Európa Tanácsban végzett munkám nem volt pénzdíjas. Negyedévente utaztunk Strasbourgba, egyhetes ülésszakokra.

‒ Merre indult tovább? 

‒ A pénzügyi, gazdasági területen mozgok otthonosan. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványban már 2001-ben elkezdtem tevékenykedni. Ez most a fő csapásirány, ügyvezető igazgatója vagyok az alapítványnak. Közben a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója is voltam, négy évig. 

‒ Egy ideig ingázott, aztán Pestre költözött. Köti még valami Szekszárdhoz? Visszajár? 

‒ Minden ideköt. Édesanyám, rokonok, barátok. A családdal gyakran járunk haza. Amikor a három gyerekünk közül kettő már a fővárosban tanult, és engem is odaszólított a munka, meg a feleségem is kapott állást a Közszolgálati Egyetemen, kilenc évvel ezelőtt felköltöztünk. De benne van a pakliban, hogy nyugdíjasként visszajövünk, és itt fogunk megöregedni.

‒ Nem sajnálja, nem hiányolja az aktív közéletiséget, a mindennapos szereplési lehetőségeket? 

‒ Az abszolút nem hiányzik. De hálás vagyok a sorsnak, hogy belekóstolhattam, részt vehettem benne. Sok mindent láthattam, tapasztalhattam. Belülről egészen más a döntés-előkészítés, a bizottsági munka, mint ami kívülről látszik. Időnként iszonyatosan nagy a tempó, a darálás, rengeteg anyagot kell elolvasni, hogy érdemben hozzá szólhasson valaki a vitához, és felelősségteljes döntést hozhasson. Örülök, hogy részese lehettem ennek, de nem viselt meg, hogy lezárul életemnek ez a fejezete. 

‒ Milyen emlékszik legszívesebben képviselősködésének időszakából?

‒ Történelmi szempontból a NATO-csatlakozással és az EU-csatlakozással kapcsolatos határozatok megszületése emelendő ki. Szakmai szempontból számomra az a legemlékezetesebb, amikor az ET jelentéstevője voltam az EBRD (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank), később az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) tevékenységével kapcsolatban.

‒ Sokan visszasírják a szocializmust. Nem lett volna nyugisabb életünk az elmúlt harminc évben, ha marad az a társadalmi rend?

‒ A proletárdiktatúra fenntarthatatlan, finanszírozhatatlan volt. Persze elégedetlenkedésre mindig akad ok. Egy barátom szokta mondani, hogy mindenki a maga szintjén nyomorog. De gondoljunk bele: a termékek, a fogyasztási cikkek, a műszaki eszközök sokkal jobb minőségűek, mint annakidején voltak. Autópályákon, modern kocsikban utazunk; tagadhatatlan a fejlődés. 

‒ Milyen jövőt vizionál? Hogyan látja magát, mondjuk tíz év múlva? 

‒ A háború eléggé tönkrevágja az európai országokat. Már a német gazdaság is a stagnálás jeleit mutatja. Remélem, hogy mihamarabb béke lesz! És ha tíz év múlva el tudok még menni a családtagjaimmal meg a Garay gimis haverjaimmal bringázni, teljesen elégedettnek fogom érezni magamat!