Hagyományőrzés

2022.12.28. 17:30

Csobánolással zárták a különleges jubileumi évüket

Különleges évet zárt a kakasdi Sebestyén Ádám Székely Társulat, ugyanis fél évszázados évfordulójuk alkalmából egész éven át tartó programsorozattal ünnepeltek.

Farkas Eszter

Csobánolással zárták a különleges jubileumi évüket (Fotó: M. K.)

A rendezvénysorozat záró programjaként a társulat a község faluházában december 27-én a Bukovinai Székely Betlehemes Találkozóval készült, amin Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója is részt vett. Sebestyén Brigitta egyesületi elnök Sebestyén Ádám díjat vehetett át, melyet a Székely Szövetség azoknak ítél oda, akik az ősi bukovinai kultúra őrzésében és ápolásában kiemelkedő tevékenységet folytatnak.

– A márciusi kiállítás ünnepélyes megnyitója előtt rengeteg volt a teendő ötven év archív anyagának szerkesztésével, összeállításával, a megnyitó szervezésével – emelte ki Schellné Simcsik Orsolya, a település polgármestere köszöntő beszédében, majd hozzátette: a rendezvénysorozat része volt az áprilisi Sebestyén Ádám Székely Mesemondó Verseny, a júniusi Sebestyén "Bada" Ferenc Bukovinai Székely Szólótáncverseny, a szeptemberi Szüreti Felvonulás és folklór műsor, az októberi Nemzedékek Tánca, végül pedig zárásként a Bukovinai Székely Betlehemes Találkozó.

Az UNESCO Magyar Nemzeti Bitottsága 2013-ban a csobánolást, azaz a Bukovinai Székely Betlehemes Játékot a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe vette fel. Sebestyén Ádám példája nyomán elevenítette fel egyre több székely csoport a hagyományokhoz hű Betlehemes játékot.

– Az idei évet egészében Sebestyén Ádámra, illetve a társulatra, annak mostani és hajdani tagjaira emlékezve ünnepeltük meg. A márciusi kiállítás megnyitójával vette kezdetét az események sorozata. Ez a társulat fél évszázados tevékenységét mutatta be, Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is megtisztelte társulatunkat a részvételével és gondolataival. 

Az áprilisi mesemondó versenyen is rengetegen vettek részt, majd a szeptemberi szüreti felvonulás is nagy sikert aratott. Az októberi Nemzedékek Táncán bemutattuk azt a fonó jelenetet is, amit még annak idején Sebestyén Ádám tanított be évtizedekkel ezelőtt az akkori táncosoknak. Ez a jelenet voltaképpen bukovinai életkép, a tájegységre és lakóira jellemző hagyományokkal, viselettel és eszközökkel – hangsúlyozta a társulat elnöke.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában