Paks

2022.12.21. 19:59

Ökumenikus adventi fesztivált tartottak

Öt paksi felekezet, a katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és a pünkösdi egyházak gyülekezetei színes programot állítottak össze december 17-én a Csengey Dénes Kulturális Központban.

TEOL

A rajzpályázat eredményhirdetése (Fotó: TelePaks)

Zuschlag-Nepp Éva evangélikus lelkész gróf Nádasdy Borbála írónővel beszélgetett a színházteremben, ezt követően kihirdették az Úton Betlehem felé című rajzpályázat eredményét. A pályázaton óvodás és általános iskolás kategóriában több mint száz pályamű érkezett. Az eredményhirdetésen Kürtösi Krisztián római katolikus plébános mondott köszöntőt.

A fesztiválon fellépett a Vox Nova Baptista Férfikar, és színházi előadásnak is részesei lehettek az érdeklődők: Szabó Magda Szelíden és szabadon című monodrámáját tekinthették meg. A gyermekeket bűvész és játszóház várta, az Ökocsiga Egyesület jóvoltából papírkarácsonyfát is készíthettek. Nyitva állt az imaszoba és könyvvásárt is tartottak a fesztiválon, melynek szervezését a református egyházközség koordinálta. Lenkey István református lelkész elmondta, boldog, hogy ennyien részt vettek az adventi fesztiválon, amelyet az IDM zenekar koncertje zárt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában