Adománygyűjtő kampány

2022.12.20. 14:11

Szerény karácsony vár a látássérültekre, az országos pénzből nem részesülnek a megyék

A közmédia által szervezett Jónak lenni jó! elnevezésű adománygyűjtő kampány kedvezményezettje idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége volt. A felajánlások összértéke valahol 180 millió forint fölött állt meg. Apró szépséghiba, hogy ebből a Tolna megyei látássérültek egyesületéhez egy forint se kerül.

Wessely Gábor

Kovács Emese az egyesület szekszárdi, Hunyadi utcai irodájában (A szerző felvétele)

– Hány szervezete van a vakok szövetségének, és kik kapják a pénzt, ha nem a tagegyesületek?

– Nagyszerű dolog ez a kezdeményezés, mely ráirányítja a figyelmet a látási problémákkal küzdő emberekre – mondja Kovács Emese, a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének szakmai vezetője. – A rendszer úgy épül fel, hogy 21 szervezet tartozik az országos szövetséghez (általában megyénként egy), s az állami támogatást a központon keresztül kapjuk. Ebből a kampánypénzből viszont nem részesülnek a megyék. Az országos szövetségnél marad, s a nemrég kapott körlevél szerint eszközfejlesztésre fordítják.

– Pontosan mire?

– Úgy tudjuk, hogy a Távszem programra, ami egy infokommunikációs távolsági segítségnyújtás, valamint a hangos könyvtár szolgáltatásbővítésére és a Braille-írásos meg a nagybetűs tankönyvek előállítási költségeinek fedezésére. Szó van továbbá a vakvezető kutyaiskola fejlesztéséről is.

– Ha az ország egésze adja össze ezt a pénzt, nem úgy volna logikus, hogy az ország egészében osztanák szét?

– Logikus volna, de nem így lesz. És van egy olyan sajnálatos velejárója is a dolognak, hogy helyben nem tudunk annyi adományt gyűjteni karácsonyra, mint máskor, mert némelyek azt mondják: én már adtam az országos kampányba, miért adnék még egyszer, majd azt biztosan megkapjátok. De nem.

Lukács evangéliuma Braille-írással (A szerző fotója)

– Mekkora a megyei egyesület és mióta létezik?

– A vakok és gyengénlátók megyei szervezetét az 1960-as években hozták létre. Először Dombóvár volt a székhelye, szekszárdi központtal a nyolcvanas évek közepe óta működik. Az első iroda a Munkácsy utcában volt, aztán a mostani járásbíróság épületébe költöztek, majd a jelenlegi helyünkre, a Hunyadi utcába. Tolnában összesen 1900 látássérült van. Ebből nyolcszáz az egyesületi tag.

– Miből marad ki, aki nem csatlakozik?

– Mivel az egyesületünk állami feladatot lát el, minden látássérültnek segítünk, adunk tanácsot, információt, akár létesít tagsági viszonyt, akár nem. Viszont a tagok pályázhatnak az egy százalékból befolyt összegből segédeszköz-vásárlási és tanulmányi támogatásra. Az életminőség-javításhoz már sok minden elérhető a vakok számára, csak önerőből nem képesek azokat megvásárolni: beszélő vérnyomásmérő, beszélő karóra, beszélő mérleg, modern, pásztázó fehér bot. Ehhez kell nekik támogatás.

– Szerényebb lesz a Tolna megyei vakok karácsonya az idén, mint a korábbi években?

– Mi mindent megteszünk, hogy ne így legyen, de infláció is van, gazdasági visszaesés is, úgyhogy nem könnyű a dolgunk. Már hetekkel ezelőtt elkezdtük az adománygyűjtést, szerveztünk karácsonyi műsorokat, kaptunk felajánlásokat – például a Mathias Corvinus Collegium szekszárdi tagozatától –, csomagokat juttatunk el a rászorulókhoz. Segítünk, próbálunk ünnepi hangulatot teremteni, mert mi is azt valljuk, hogy jónak lenni jó.

 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában