Kitekintő

2022.12.18. 14:41

Tamási Áron-emléktáblát avatott Komáromban az államtitkár

Tamási Áron magyar-székely író születésének 125. évfordulója alkalmából a Komáromi Jókai Színház előcsarnokában avatott emléktáblát Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár december 16-án - tudósított a helyszínről a szlovákiai Dunatáj.

TEOL

Potápi Árpád János államtitkár Gál Tamás színidirtektorral együtt leplezte le a Jókai Színház előcsarnokában elhelyezett emléktáblát (Fotó: FB)

Potápi Árpád János ünnepi beszédében elmondta, „a Tamási Áron 125 Emlékév ráirányította a figyelmet a magyar-székely író munkásságára, hogy újra nyúljunk a darabjaihoz, epikus költeményeihez, regényeihez, ekképp erősítve a világszerte élő magyarok hazaszeretetét, nemzet iránti elkötelezettségét, egyedi élményt nyújtva a színházi közönségnek“ – fogalmazott.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár felidézte, hogy az emlékévben több színház bemutatta a műveit, kiállításokat, illetve világjáró vándorkiállítást rendeztek a tiszteletére. A diákok tanulmányi versenyeken, vetélkedőkön gyarapíthatták a Tamási Áron életével, munkásságával kapcsolatos ismereteiket. Sőt, az idei Csíksomlyói búcsúba a résztvevőket szállító zarándokvonat mozdonyát is az ő arcképe díszítette. A program-sorozat e hétvégén zárul.

Potápi Árpád János rámutatott, hogy bár a sokat utazó író Amerikába is tett egy próbautat, de visszatért Erdélybe, mert ragaszkodott a mindennapjait és az írásai világát meghatározó szülőföldjéhez, s mindazt, amit e csodálatos tájtól és az őseitől kapott, a műveiben is megtestesítette. Kiemelte: Farkaslaka neki köszönheti a hírnevét és a mai arculatát, azt, hogy a magyarok egyik zarándokhelyévé vált.

Az államtitkár elárulta, hogy a Tamási Áron 125 Emlékév zárásaként a Kárpát-medence és a diaszpóra tíz helyszínén avatnak ugyanilyen emléktáblát. A komáromi emléktábla-avatással egyidőben Eszéken és Lendván a további emléktábláit leplezik le, de Beregszász is gazdagodik egy ilyen emléktáblával, a későbbiekben pedig Németországban, Ausztráliában, Dél-Afrikában, Argentínában, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is tartanak hasonló avatóünnepségeket, tíz táblával szorosabbra fűzve a szétszóródott magyarságot.

Mint Potápi Árpád János elmondta, valamennyire felkerült „Nincs módunkban kitérni a hűség elől” mondatot az író 1956-ban szögezte le, s manapság is annak megfelelően kell élnünk és dolgoznunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában