Úthasználati jogosultság

2023.01.16. 11:30

A tavalyi autópálya matricák január végéig érvényesek

Minden eddiginél több éves autópálya-matricát vásároltak meg előre még a múlt év decemberében a közlekedők a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) elővásárlási kampánya keretében. Az elővásárlásban a Tolna megyei autósok is aktívak voltak.

Mauthner Ilona

Minden eddiginél több éves autópálya-matricát vásároltak meg előre még a múlt év decemberében a közlekedők

Forrás: MW archív

Mindenki utazik valahová, árut szállít, bevásárol, orvoshoz, látogatóba, számtalan okból autózik. Ki többet, ki kevesebbet. Az utazást lerövidíti, ha autópályán tesszük meg az utat. A Tolna megyeiek a múlt évben több mint százezer autópálya matricát vásároltak. Sokan az idei évre is megvették már előre a matricáikat.

Országosan eddig összesen közel 187 ezer darab, az idei évre érvényes országos és megyei úthasználati jogosultság talált gazdára. A legnagyobbrészt magyar felségjelzésű gépjárművekre vásárolt vignettákból bő 15 százalékkal több fogyott, mint egy évvel korábban.

Minden eddiginél többen terveznek előre tudatosan, és választották a leginkább költséghatékony megoldást, az éves úthasználati jogosultságot – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
Az idei évre vonatkozó éves országos matricából majd 78 ezer darab kelt el csak a múlt év decemberében, tehát egy hónap alatt. Ez mintegy 8 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A megyei matricák esetében még ennél is nagyobb a növekedés, 2023-ra 109 ezer darabot vettek az úthasználók, majd 17 ezerrel többet, mint a 2022-es elővásárlási kampány során. Előbbiek esetében közel 12, utóbbiaknál mintegy 18 százalékos a növekedés.

A legtöbb pályamatricát személygépjárművekre vásárolták a közlekedők. A megyei matricákat tekintve a TOP 3 vignetta esetében a legnagyobb mértékű a növekedés, a Pest megyeiből 59 ezer darab kelt el, majd 16 százalékkal több, mint egy éve ugyanekkor. A Fejér megyére érvényes jogosultságból 11,5 ezer darab fogyott, bő 32 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A Győr-Moson-Sopron megyei matricából pedig 9,5 ezer darab talált gazdára, bő 17 százalékkal több, mint egy éve.

A tavaly megváltott éves országos és megyei autópálya-matricák 2024. január 31-ig érvényesek. Továbbá úthasználati jogosultságot nemcsak saját részre, hanem más járművére is lehet venni.

– Én országos matricát szoktam vásárolni, mert a fővárosban és Baranya megyében, Villányban van több dolgom. Nem érné meg, ha megyeieket vennék, mondta egy szekszárdi borász olvasónk.

A legtöbb pályamatricát a személyautókra vásárolták
Forrás: MW archív

– Csak megyei matricát vásárolok – mondta egy másik olvasónk, aki Bátaszékről Paksra jár dolgozni. Az autópályán percek alatt ott vagyok a munkahelyemen, megéri a plusz költség, tette hozzá.

A NÚSZ Zrt. e-matrica vásárlásához a saját hivatalos, megújult nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol már regisztráció nélkül is lehet úthasználati jogosultságot venni, akár mobilon is. A vásárlás során nem kell kényelmi díjat fizetni, és újdonság, hogy a felületen a vásárlás során az ügyfelet kategóriaválasztó is segíti a jármű díjkategóriájának megállapításában.

A Tolna megyében lévő fizikai értékesítőhelyeken (például benzinkutakon) 2021-re 94,5 ezer, míg 2022-re (2022. november 30-ig bezárólag) bő 122 ezer darab autópálya-matricát vásároltak a közlekedők. Ezekben az adatokban a Tolna megyében elektronikus úton (interneten, mobilapplikáción keresztül, vagy SMS-ben) történt vásárlások adatai nem szerepelnek.

A használati díjas e-matrica rendszerben a 3,5 tonna alatti gépjárművek közlekednek (személygépkocsi, motor, autóbusz). A 3,5 tonna feletti tehergépjárművek a megtett úttal arányosan fizetendő elektronikus útdíjfizetési rendszerben rendezik kötelezettségüket.

Tolna megyei útdíj használati adatok:

                              2021         2022*
Éves Országos     4 858 db    5 463 db
Havi                  16 974 db   17 472 db
Heti                 56 820 db   62 918 db
Megyei              15 801 db   16 462 db
Összesen         94 453 db   102 315 db
* A 2022-es év vonatkozásában a táblázat 2022. november 30-ig bezárólag tartalmazza a vásárlási adatokat.

Forrás: Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában