Atomenergetikai kvíz

2023.01.15. 18:11

A Vak Bottyán csapata nyerte meg a versenyt

G. R.

Hét, egyenként tízfős csapat nevezett az atomenergetikai kvízre (Fotó: Molnár Gyula)

Tavaly december végén a kisgyermekeknek szervezett programot a Roszatom atomenergetikai vállalatcsoport, ahol kézművesfoglalkozással és a Téli Mese című karácsonyi gyermek musicalt vetítésével várták a kicsiket. Ezúttal, csütörtökön a középiskolás diákokat hívták meg az Atomenergetikai kvíz címmel megrendezett vetélkedőre Pakson, a Csengey Dénes Kulturális Központba, ahová a vártnál jóval több, összesen hét, egyenként tízfős csapat érkezett.

A verseny különböző feladványai szinte minden alapvető témakört érintettek az általános műveltségtől a logikai feladványokon át a film- és zenerészletek felismeréséig, de a csapatok számot adtak az atomenergetikával kapcsolatos tudásukról is. Kern Tatjánától megtudtuk, hogy a diákok nagyon élvezték a versenyt. A program szervezője úgy látta, hogy sok okos, érdeklődő gyerek vett részt rajta. 

A versenyt végül a Vak Bottyán Gimnázium csapata nyerte meg, a második Balogh Antal Gimnázium és harmadik az ESZI Házi Veréb névre hallgató csapata, akik egy kupát vehettek át, de minden résztvevőnek jutott ajándékcsomag és egy-egy szép könyv is. Mint mondta, azt tervezik, hogy minden hónapban rendeznek egy ehhez hasonló vetélkedőt, amelynek központjában az atomenergetikai ismeretek állnak, kiegészítve egyéb, környezetvédelmi, kulturális témákkal.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában